Fáj a térdem, de talán nem vészes

Amint már mondtam, tegnap az olimpiai faluban nagyon örültek neki, hogy bejutottam a döntőbe. Úgy vettem észre, hogy kellemes meglepetést okoztam ezzel mindenki számára. Rengetegen gratuláltak. De tudom jól, hogy ettől még senki nem fog a levegőbe dobálni. Kedden megpróbálok mindent kihozni magamból, veszíteni valóm nincs.

Tegnap a verseny után kimentünk a városba egy sportszergyártó céghez, ahol szereléseket kaptunk. Utána ettem egyet, aztán lepihentem. Láttam a 100 méteres síkfutás fináléját is. Elképesztő, amit Usain Bolt művelt.

Ma egész nap csak pihengettem, most terveztem, hogy kimegyek egyet súlyt emelni, úszni. Aztán megnézem Pars Krisztián döntőjét a tv-ben. Van ugyanis egy zárt láncú tv a faluban, ahol minden sportágat külön meg lehet nézni. Én 100%-ig biztos vagyok benne, hogy Krisztián odaér a dobogóra.

Este pedig azt hiszem gyúratok egyet. Eléggé fáj ugyanis a térdem, de talán nem veszélyes, lézerrel kezeltetem.

Most alszom egy nagyot

Először is köszönök mindent. Köszönöm Szombathely polgármesterének, dr. Ipkovich Györgynek és köszönöm Szombathely alpolgármesterének, barátomnak, Czeglédy Csabának, hogy mellettem álltak, segítettek és bíztak bennem. A családom, barátaim, a klubom végig ott volt mellettem, nekik is csak hálával tartozok.

Belemehetnék komoly elemzésbe, boncolgathatnék megmagyarázhatatlan dolgokat, de nincs kedvem ezzel foglalkozni. Döntős vagyok az olimpián egyedüli magyarként.

Sok mindenért kárpótolt ez a mai selejtező, ott vagyok a legjobbak között. Jöhet a döntő, felszabadultan versenyezhetek, jócskán túlteljesítettem már mindent, ami reálisan elvárható volt tőlem.

Nemrég értem vissza a faluba, hihetetlen fogadtatás várt, mindenki gratulált, ölelgetett. Nagyon boldog vagyok. Most alszom egy nagyot, sok mindent kell rendeznem magamban.

Találkozás a régi nagy riválissal

Négy év után először, ma találkoztam Aleknával.
A súlyemelő teremben futottam össze a litván sportolóval, aki láthatóan nagyon örült nekem, egy picit meg is volt hatva. Kérdezte, mi a helyzet, mondtam neki, hogy most nem kell tőlem tartania 64 méter körül tudok. Azt mondta, műtét után és visszatérésnek ez igazán nem rossz. Egy igazi sportemberről van szó, még Athén után is kiállt mellettem, át sem akarta venni az aranyérmet. Pedig volt, hogy miattam esett el 1 millió dollártól. Amikor a 2004-es Golden Leage sorozatban, az utolsó állomáson megvertem. Öt versenyt kellett volna nyernie a fő díjhoz, de így csak négy sikerült neki. Azért gondolom, hogy ha most is 70 méter körül tudnék dobni, nem örült volna nekem ennyire. 🙂 Remélem, el jön még az az idő is.

Igaly Diana bánata

Most ébredtem fel, picit szunyáltam, tegnap este ugyanis nem nagyon tudtam aludni. Kilenckor megint lesz technikai értekezlet, így lehet, hogy már ma, de holnapra már biztosan tudni fogom, hogy melyik csoportban leszek a szombati selejtezőn. Este már korán le akarok feküdni, hogy holnapután fel tudjak kelni reggel.

Ma ismét dobóedzésem volt. Sajnos azonban szakadt az eső, úgyhogy ezúttal nem ment jól a dobás. Szétáztam. Bokáig érő víz volt a pályán, csúszott a kör és a diszkosz is. Egész nap esett. A diszkoszba belefolyt a víz és mielőtt eldobtam volna, a centrifugális erő hatására pont kicsúszott a kezemből. Amiatt azonban nem aggódok, hogy szombaton is rossz idő lesz, hiszen mint már mondtam, az csak kedvezhet nekem. A versenydiszkosz amúgy is más, oda nem folyik be a víz. Azt mondom, ilyen esőben 60 méterrel be lehet jutni a döntőbe.

Ami nagyon meglepett, hogy Peking teljesen ki van ürítve. Amikor mentünk busszal az edzésre, alig találkoztunk autóval, sőt még a biciklis is ritka volt.

Ma találkoztam Igaly Dianával, aki nagyon szomorú volt, elmesélte, hogy milyen szerencsétlenül érzi magát és mennyire elkeseredett. Őszintén megsajnáltam, remek sportember.

Ráadásul ma tudtam meg, hogy mi történt Hatos Gabival, hogy nem indulhat az olimpián. Ez egy sportolónak borzalmas lehet. Nagyon sajnálom, mert drukkoltam neki is.

Összefutottam a világbajnok diszkoszvető Kanter edzőjével is. Nagyon rendes volt, üdvözölt, hogy újra a pályán vagyok. Négy éve, Athénban látott utoljára.

Megérkezett Kővágó Zoltán is az olimpiai faluba és itt van már a szobatársam, Czukor Zoli is. Ő most éppen fogat mos. 🙂

Holnap reggel egyébként gimnasztika és súlyemelés szerepel a programomban.

Tele vagyok energiával és célokkal

Tegnap a közönségtalálkozó sajnos elmaradt. Félúton voltunk, amikor érkezett a telefon, hogy az egész csapatnak vissza kell mennie doppingvizsgálatra. Aztán kiderült, hogy csak az egyik futólányt keresték, de akkor már nem volt értelme ismét nekivágni.

Ma pihenő napot tartottam, a lazításra fektettem a hangsúlyt. Nemrég értem vissza a masszőrtől. Előtte pedig úsztam és gimnasztikáztam egyet a vízben, ahogy szoktam a versenyek előtt. Találkoztam többek között Gyurta Dániellel is, aki nemrég olimpiai csúcsot úszott.
Más nem is történt velem, egész nap pihentem. Ebédre csirke- és marhahúst ettem, de imádom a gyümölcsöket, úgyhogy abból is fogyasztottam.

Személyesen nem voltam kint eddig egy versenyen sem, hiszen én úgy gondolom, aki komolyan veszi a versenyzést, az addig nem megy ki a másik versenyére, amíg a sajátját le nem tudja. Nem szabad. Végigéled, izgulod az egészet, annak, akinek szorítasz a bőrébe képzeled magad és az könnyen a teljesítményedre mehet. Amikor Annus Adriánnal együtt versenyeztünk, akkor is így volt ez. Én soha nem láttam őt dobni, mert általában egy nappal az én versenyem előtt volt az övé.

Ma este kilenckor – ahogy eddig mindig – az olimpiai faluban csapatértekezlet lesz az atlétáknak. Igazából semmi komoly, csak a szokásos technikai ismertetéseket halljuk.

Holnap már ismét dobóedzést tartok. Furcsa érzések kavarognak bennem, ha eddig volt egy szemernyi kétségem afelől, hogy imádom-e a diszkoszvetést, az most végleg elillant. Tele vagyok energiával és célokkal.

Egyelőre még nem volt időm szétnézi Pekingben sem, de a versenyem után mindenképp szeretnék rá időt szakítani.

Nagyon remélem, hogy a hétvégén esni fog az eső

Szerencsére már elmúlt a hasmenésem, ma már sokkal jobban voltam, mert valljuk meg őszintén, tegnap estére nagyon rosszul lettem.

Megvolt az első dobóedzésem is, ami egész jól ment. Hoztam otthonról diszkoszokat, azokat használom, hiszen ilyenkor mindig jobb a sajáttal dobni, de a versenyen természetesen ezeket már nem használhatom. Ott vadonatúj diszkoszokkal dobunk mind.

Rövidesen indulunk egy közönségtalálkozóra. Valamennyi atléta hivatalos erre a rendezvényre. Pekingi magyar szurkolókkal találkozunk. Egyelőre még nem tudom, hol lesz ez a találkozó. De úgy tudom valahol a város szélén, elég sokat fogunk tehát buszozni.

Szabadidőmben filmeket nézek, olvasok, de leginkább alszom, hiszen sajnos az átállással még mindig küszködünk, ez a harmadik nap a legrosszabb. Azt mondják, ahány óra eltérés van, legalább annyi nap kell is ahhoz, hogy hozzászokjon a szervezetünk.

Az étel nagyon szuper, mindenfélét főznek itt a faluban. Van kínai és európai kaja is. Van egy óriási, tízezer főt befogadó sátor, ahol szinte végeláthatatlan sorban készülnek az ételek. Természetesen ilyenkor már nem szabad változtatni az étrenden, azt kell ennem, amit otthon, nehogy összezavarodjon a szervezetem.

Ma is jó idő volt, sütött a nap, nem esett az eső, de továbbra is elég párás az idő.

Azt még nem tudom, hogy milyen lesz az idő hétvégén. Még nem néztem meg az időjárás jelentést. Nagyon bízom benne, hogy esni fog, hiszen akkor borul a papírforma, és akkor majd lehet a zavarosban halászni. Ezzel nőhetnek az esélyeim a döntőbe jutásra.

Újabb dopping vizsgálat nem volt, de azt Önök úgyis előbb fogják megtudni, mint én. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nagyon gyorsan átmennek a hírek. 🙂 Egy sportvezető blogjában – kis túlzással – hamarabb lehetett olvasni, mint ahogy kiértem a laborból. Ahogy már írtam, összesen öt percet voltam ott.

Este a közönségtalálkozó után lepihenek. A holnap délutáni programomban előreláthatóan egy kis úszás, egy kis lazítás szerepel. De talán még egy gyúratás is belefér.

Örülnek a többiek, hogy itt vagyok

Két napja vagyok az olimpiai faluban. A kínaiak nagyon kitettek magukért, fantasztikus körülmények fogadtak Pekingben. Jó az étkezés és a szállás is, a közlekedés pedig gördülékenyebb, mint gondoltam. Nagyon jól megszervezett olimpia ez. Sokkal jobb, mint az előző kettő, amin részt vettem. Semmire sem lehet panaszom.

Amikor megérkeztünk, nagy volt a szmog, 90%-os volt a páratartalom. Ezt nehéz megszokni. Az időjárás nagyon változatos, tegnap egész nap esett az eső, ma viszont sütött a nap.

Pár perccel ezelőtt értem vissza edzésről. Jól sikerült, átmozgató tréning volt. 20-22 fok volt és eléggé fújt a szél is. Jó lenne, ha hasonló idő lenne a hétvégén is.

Kis hasmenéssel küzdöttem, de azt mondják, ez itt természetes, mindenki átesik rajta, aki idegen országból érkezik.

Egyelőre elég zűrösek a napi programjaink, még az átállással küszködünk. Ma például hajnali négykor ébredtem, akkor mentem el reggelizni. Ez sem jelent itt problémát, hiszen 24 órás az ebédlő nyitva tartása. Utána megpróbáltam visszaaludni, de nem tudtam. Délelőtt, délután egy picit szunyáltam. Remélem azért egy-két nap után helyre áll a rend.

Első nap elvittek dopping vizsgálatra, amit már vártam is, tehát nem ért meglepetésként. Teljesen normális vizsgálat volt, öt perc alatt végeztünk. Vér és vizelet vizsgálat is volt.

A magyarok közül már majdnem mindenkivel találkoztam és váltottam is velük egy-két szót. A sportvezetők is mind odajöttek hozzám amikor megérkeztem, tisztességesen bánnak velem. Mindenben segítenek.
Czukor Zoli, a szobatársam egyelőre még nincs itt. Szerdán vagy pénteken érkezik, pontosan nem tudom, mikor.

A külföldiek közül is találkoztam egy-két „kollégával”. Ma például a spanyol Pestanóval beszélgettem, Ő már 70 méternél tart.Lehet furcsán hangzik amit írok, de azt veszem észre, hogy a nemzetközi diszkoszvető mezőny örül annak, hogy ismét itt vagyok. Őszinte kézfogásokat kaptam mindenkitől. Remélem egy-két éven belül már gratuláló kézfogások is érkeznek.

Egy óra múlva indulok. Indulatok a Reutersnek adott interjúm miatt

Egy óra múlva indul a gépem, már a repülőtéren vagyok. Semmi különös nem történt, találkoztam birkózókkal, kajak-kenusokkal, mindenki barátságos. Igaz, nem is számítottam másra.

Közben telefonon megtudtam a magyarok eredményeit, a Budapestre vezető úton nem nagyon hallgattunk rádiót, inkább beszélgettünk.

Tegnap az utolsó edzésen a formámnak megfelelően dobtam. Nagyon kemény melón vagyok túl a szintdobás óta, mostantól azonban csak frissítek.

A repülőtérről még felhívtam legközelebbi barátaimat. Hallottam, hogy a Reutersnek adott interjúm nagy indulatokat és heves vitákat váltott ki, a különböző internetes fórumokon. Köszönettel tartozom minden ismeretlennek, hogy kiállnak mellettem.

Az utolsó edzés. Holnap reggel már indulok Pekingbe

Holnap indulok az Olimpiára. Nagyon nehéz négy év van mögöttem és valljuk be őszintén, az olimpián való részvételt is az utolsó pillanatban sikerült kiharcolni, ennek ellenére tudom, hogy az, hogy ott lehetek az ötkarikás játékokon, a pályafutásom egyik legnagyobb sikere.

Egy nappal az elutazás előtt még a Haladás VSE vezetősége szervezett egy kis ünnepséget, ahol engem és Hatos Gábort, valamint edzőinket köszöntöttek.

Gabinak nagyon szurkolók, remek sportembernek tartom. Délután négytől pedig edzek egyet, ez lesz az utolsó hazai tréning. Több barátom jelezte, hogy kijön az utolsó edzésre.

Örülök neki. Azoknak a jelenléte, akiket szeretek, plusz motivációt ad még egy gyakorláson is. Sokan kérdezik tőlem, hogy hány métert tudok most dobni. Erről azonban nem akarok beszélni. Tény, hogy a kijutás és az, hogy többen, többek között Dr. Ipkovich György is kiállt mellettem, plusz energiákat mozgósított bennem. De csodák nincsenek, ezt mindenkinek tudnia kell.

Egy évvel ezelőtt még a műtőasztalon feküdtem, a stresszről és a bizonyítási kényszerről nem is beszélek. Nekem nagy valószínűséggel a selejtező lesz a fő verseny Pekingben. Ha már ott vagyok a tizenkettőben, akkor viszont mindent elfogok követni, hogy a nyolcba jussak. A pontszerző hely leírhatatlanul nagy siker lenne. Erős a mezőny.

Holnap reggel indulok. Többen felajánlották, hogy felvisznek a reptérre, most azonban nem éltem ezzel. Barátnőmmel megyünk, Ő visz fel Budapestre.

A repüléstől nem félek, sokszor már a felszállás előtt elszoktam aludni.

Ennek ellenére nagyon reménykedem, hogy sima lesz az út.

Olvastam valamelyik lapban, hogy reggel hatkor kelek, hogy megszokjam az olimpia ritmusát és könnyebb legyen az átállás. Ez a hír azonban nem igaz, tíz előtt már régen keltem. Egyrészt mert a már sokat emlegetett kétórás bontású doppingellenőröknek beadott lapon azt jelöltem meg, hogy addig a lakásomban találnak meg, másrészt mert biztos vagyok benne, hogy a rendelkezésemre álló idő elég lesz az átállásra.

Az olimpia faluba egyébként Czukor Zoltánnal leszek egy szobába. Képzeljék el, Ő 46 évesen vívta ki az indulás jogát és az 50 km-s gyaloglásban indul.

Egyébként egy dologra kíváncsi vagyok, hogy a doppingellenőrök már a repülőn, a reptéren ellenőriznek, vagy esetleg megvárják, míg beérek a faluba.