Annus értékel, az első csoportkép

Ahogy a legutóbbi bejegyzésben is írtam: ma ismét edzés várt a fiúkra. A tréning jól sikerült, nézzék meg Annus Adrián vezetőedző értékelését:

Edzés után (balról jobbra): Hudi Ákos, Annus Adrián, Martin Maric, Fazekas Róbert, Savanyú Péter és Kürthy Lajos.

A harmadik napon

Harmadik napja vagyunk San Diego-ban. Nem akarunk semmit elkiabálni, de talán az átállás is a vártnál könnyebben ment.

Egy ilyen edzőtábor úgy működik, hogy az atléták  beköltöznek a Chula Vista Olympic Center-be, ahol napi 80 dollárért, akár hónapokat edzenek, hogy ideális körülmények között készülhessenek a soron következő világeseményre. Így működik a világ több pontján.

Nyuszik az edzőközpontban:

                                                                

 

Mi, ahogy korábban is írtam, előbb egy otthoni foglalással a Traveller Suites and Kitchen nevű Motel-lel próbálkoztunk, de 24 órás repülőút után sem tudtunk annyira fáradtak lenni, hogy amint személyesen megláttuk a „miliőt”, azonnal tovább ne álljunk. Így lassan 3 napja a Chula vista-i Days Inn vendégszeretetét élvezzük.

A csörgőkígyókra tábla hívja fel a figyelmet:


Korrekt szoba, közel a „meki”, a wendys”, a „denys” és a Taco Bello is. De nekem személy szerint a szoba kártyával működő jégautomata tetszik. Itt olyan nincs, hogy wiskey-t fagyasztóba kell tenni.

Nem győzünk elég hálásak lenni a horvát diszkoszvető Martin Maric-nak, aki évek óta Amerikában edz  és most Fazekas Robi iránti tiszteletből rengeteget segít nekünk.

Ma (vasárnap) egy Nike Factory Outletbe is elvitt minket. Tetszik tudni kedves olvasó, nagy méret olcsó ár, versenycucc nyárra. Ezt nem részletezném, azt viszont igen, hogy gyakorlatilag egy fal választott el Mexikótól, egészen pontosan Tijuana városától. Láttuk a határt, éreztük a kukacos Tequila illatát, de annyi erőt, hogy át is menjünk, még nem gyűjtöttünk össze. Maradjunk annyiban, hogy az ötlet nincs teljesen elvetve.

Jelenleg a szobában ülünk. A csapat egyik fele rövidesen elindul Savanyú Petiért a repülőtérre, aki ma érkezik a csoport után. Hudi Ákos pedig epret eszik sok tejszínhabbal.

Holnap egyébként reggel edzés szerepel a programban, a csoport pedig a hét második felében megkezdi a versenyzést.

Pillanatkép a szombati edzésről:

                                                                                                                      

 

Pál T. Gábor
Chula Vista, 2012.04.15 

Irány Kalifornia!

Holnap kora reggel útra kel a csoport és meg sem áll San Diego-ig, ahol 16 napig edzőtáborozik az Annus Team. A valamivel több, mint két hét alatt versenyek is lesznek, Fazekas Róbert az olimpiai A szintnél nem adná alább, Savanyú Péter szeretné megdönteni egyéni csúcsát, Kürthy Lajos és Hudi Ákos pedig felhozó versenyként tekint azokra a viadalokra, ahol indulnak.

Az útról, a versenyekről folyamatosan írunk. Fontos és kevésbé fontos információékért érdemes naponta akár többször is visszanézni.

Most következzen hat kép az utazókról, amiket Regős Róbert készített a csapat legutóbbi spliti edzőtáborában.

 

Robi, Peti és három füstölgő vascső

Tudd meg gyorsan az Annus Adrián dobócsoportjával kapcsolatos híreket. Klikk és like!

Tegnap írtunk róla, hogy a srácok ismét Splitben birkóznak a 19 fokos „hideggel”, így ma egy percig sem tagadhatjuk, hogy egy kicsit időutazunk. Egészen a legutolsó hazai edzésig, múlt hét szombatig.
Helyszín a Kondics utcai dobópálya Szombathelyen, a hőmérséklet -12 celsius fok. A bejegyzés célja, hogy leleplezzük „milyen trükkel” tartják melegen a vascsövet, vagy ha úgy adódik, a diszkoszt az atlétáink.
A képlet egyszerű, a dobópályákon nem jártas embereknek mégis megmosolyogtató, ahogy a kis rezsón melegszik a vascső és a vasgolyó, hogy aztán jó messzire el lehessen hajítani.

Egy téli dobás Fazekas Róberttől:

Egy téli dobás Hudi Ákostól:

Otthon, édes otthon!

Két hét edzőtábor után szerencsésen és főleg jó formában tértek haza Splitből szombaton este a dobók. Annus Adriánt kértük egy rövid értékelésre.

– Szerintem életem, de edzőként mindenképpen az eddigi legjobb táboromon vagyok túl – mondta a tréner. – Közhelynek számít, de tényleg sikerült elvégeznünk azt a munkát, amit elterveztünk. Csupán Tamara hagyott ki pár edzést sérülés miatt. A többiek egészségesek voltak és az időszakhoz képest jó formában vannak.  A méter egyedül Kürthy Lajosnál lehet érdekes, hiszen ő rövidesen megkezdi a fedett pályás versenyszezont, ahol 3-4 versenyen lesz lehetősége teljesítenie a 20 méteres szintet a törökországi világbajnokságon való részvételhez. Csalódott lennék, ha ez nem sikerülne.

Annus Adrián elmondta azt is, hogy végig jó idejük volt és cseppet sem búslakodik amiatt, hogy hétfő-keddet leszámítva itthon sem kell a mínuszokkal birkózni.

A csoport legközelebb februárban megy edzőtáborba, akkor is Splitbe és akkor is két hétre.

A horvátországi élményekről rövidesen Fazekas Róbert, Kürthy Lajos, Savanyú Péter, Hudi Ákos és Tamara Apostolico is beszélni fog a fazekas.blogin.hu-n.

Értesülj gyorsan a hírekről, versenyeredményekről. Klikk és like!

Gyúrtak wazze!

Már csak hármat kell aludni, és a fiúk hazatérnek Splitből. Addig persze még három dobóedzés és két kondi vár Annus Adrián csapatára. Ezúttal a „gyúróterembe” pillantottunk be.

Egy gyakorlat a sok közül. A „vason”: Fazekas Róbert

Így nézi Darázs Ádám, erős ember…

És így nézi Martin Marics, a horvátok kiváló diszkoszvetője:

Hudi végzett:

Kürthyt a félhomályban nyújtják:

Annust elégedett, végül is nem neki kellett emelgetni:

 

Hopp, hopp, hopp! Így ugranak ők!

Már egy hete gyűrik Splitben a diszkoszt, a golyót és kalapácsot Fazekas Robiék. Ezúttal is betekinthetnek a kulisszák mögé. Gátszökdelésen „kaptuk” a fiúkat.

Fazekas Róbert:

Kürthy Lajos:

Savanyú Péter:

Hudi Ákos:

És akik nézik 🙂 (Sárai Gabriella streching- és Annus Adrián vezetőedző)

Fazekas bármilyen érmet nyerhet az olimpián

Legalábbis így gondolja Zsivoczky Attila világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes tízpróbázó, aki szintén szeretne ott lenni a londoni ötkarikás játékokon. A kiváló olimpiai bajnok kalapácsvető fiával az Origo készített terjedelmes interjút, ahol a magyar atléták ötkarikás esélyeiről ezt mondta:

A magyar atléták olimpiai szerepléséről Zsivoczky azt mondta, hogy bár erős srácoknak tartja a dobóinkat, nem akar a vállukra nagy terhet rakni. Szerinte a világ élvonalába tartozik a kalapácsvető Pars Krisztián, valamint a diszkoszvető Kővágó Zoltán és Fazekas Róbert is, és ha jó napjuk van, bármelyikük szerezhet bármilyen érmet Londonban.

Már négy napja Splitben

Vasárnap a tervek szerint – és persze szerencsésen – megérkezett az edzőtáborba Fazekas Róbert és Annus Adrián kis, vagyis inkább már nagyobbacska csoportja.

A fiúk és lányok elfoglalták a szállást, majd hétfőn és kedden két edzés szerepelt a programban. A hétfői meglehetősen szelesre sikeredett, ennek a diszkoszvetők nem annyira örültek.

– Minden a legnagyobb rendben – mondta ma telefonon Annus Adrián. – Az időszakhoz képest mindenki megfelelő formában van, de ilyenkor látványos elemekről, nagy méterekről nem beszélünk és nem is beszélhetünk. Most máson van a hangsúly.

Ahogy azt korábban írtuk, az edzőtáborba Annus Adrián irányítása alatt Fazekas Róbert, Savanyú Péter, Tamara Apostolico (diszkoszvetés), Kürthy Lajos (súlylökés) és Hudi Ákos (kalapácsvetés) készül.

Ebbédre várva

 

Légy a fiúk rajongója a Facebookon is! Klikk!

Vasárnap útra kelnek

 

Annus Adrián dobócsoportja vasárnap Split felé veszi az irányt. A szokásos téli, horvátországi edzőtáborban ott lesz Fazekas Róbert, Kürthy Lajos, Savanyú Péter és az olasz diszkoszvető nő, Tamara Apostolico is.

A táborban történtekről természetesen folyamatosan beszámolunk.