Irány Kalifornia!

Holnap kora reggel útra kel a csoport és meg sem áll San Diego-ig, ahol 16 napig edzőtáborozik az Annus Team. A valamivel több, mint két hét alatt versenyek is lesznek, Fazekas Róbert az olimpiai A szintnél nem adná alább, Savanyú Péter szeretné megdönteni egyéni csúcsát, Kürthy Lajos és Hudi Ákos pedig felhozó versenyként tekint azokra a viadalokra, ahol indulnak.

Az útról, a versenyekről folyamatosan írunk. Fontos és kevésbé fontos információékért érdemes naponta akár többször is visszanézni.

Most következzen hat kép az utazókról, amiket Regős Róbert készített a csapat legutóbbi spliti edzőtáborában.

 

Megint Split

Tudd meg gyorsan az Annus Adrián dobócsoportjával kapcsolatos híreket. Klikk és like!

Hétfő óta ismét Splitben edzőtáborozik a csoport. Adrián irányításával Robi, Peti, Lajos, Ákos és Tamara is készül az egyre jobban közeledő versenyszezonra.

– Mi tagadás, az időjárás egyelőre nem fogadott a kegyeibe minket. Már eleve a lezárt horvát autópályák miatt egy nappal később tudtunk idejönni. Hó nincs, és az otthoninál jobb az idő, de például a ma délelőtti tréningre rányomta a bélyegét a nagy szél. Sebaj, dolgozunk, a tervezett munkát minden gond nélkül el tudjuk végezni, más meg nem számít – mondta Annus Adrián.

Fotók az előző edzőtáborról:

Otthon, édes otthon!

Két hét edzőtábor után szerencsésen és főleg jó formában tértek haza Splitből szombaton este a dobók. Annus Adriánt kértük egy rövid értékelésre.

– Szerintem életem, de edzőként mindenképpen az eddigi legjobb táboromon vagyok túl – mondta a tréner. – Közhelynek számít, de tényleg sikerült elvégeznünk azt a munkát, amit elterveztünk. Csupán Tamara hagyott ki pár edzést sérülés miatt. A többiek egészségesek voltak és az időszakhoz képest jó formában vannak.  A méter egyedül Kürthy Lajosnál lehet érdekes, hiszen ő rövidesen megkezdi a fedett pályás versenyszezont, ahol 3-4 versenyen lesz lehetősége teljesítenie a 20 méteres szintet a törökországi világbajnokságon való részvételhez. Csalódott lennék, ha ez nem sikerülne.

Annus Adrián elmondta azt is, hogy végig jó idejük volt és cseppet sem búslakodik amiatt, hogy hétfő-keddet leszámítva itthon sem kell a mínuszokkal birkózni.

A csoport legközelebb februárban megy edzőtáborba, akkor is Splitbe és akkor is két hétre.

A horvátországi élményekről rövidesen Fazekas Róbert, Kürthy Lajos, Savanyú Péter, Hudi Ákos és Tamara Apostolico is beszélni fog a fazekas.blogin.hu-n.

Értesülj gyorsan a hírekről, versenyeredményekről. Klikk és like!

Gyúrtak wazze!

Már csak hármat kell aludni, és a fiúk hazatérnek Splitből. Addig persze még három dobóedzés és két kondi vár Annus Adrián csapatára. Ezúttal a „gyúróterembe” pillantottunk be.

Egy gyakorlat a sok közül. A „vason”: Fazekas Róbert

Így nézi Darázs Ádám, erős ember…

És így nézi Martin Marics, a horvátok kiváló diszkoszvetője:

Hudi végzett:

Kürthyt a félhomályban nyújtják:

Annust elégedett, végül is nem neki kellett emelgetni:

 

Hopp, hopp, hopp! Így ugranak ők!

Már egy hete gyűrik Splitben a diszkoszt, a golyót és kalapácsot Fazekas Robiék. Ezúttal is betekinthetnek a kulisszák mögé. Gátszökdelésen „kaptuk” a fiúkat.

Fazekas Róbert:

Kürthy Lajos:

Savanyú Péter:

Hudi Ákos:

És akik nézik 🙂 (Sárai Gabriella streching- és Annus Adrián vezetőedző)

Már négy napja Splitben

Vasárnap a tervek szerint – és persze szerencsésen – megérkezett az edzőtáborba Fazekas Róbert és Annus Adrián kis, vagyis inkább már nagyobbacska csoportja.

A fiúk és lányok elfoglalták a szállást, majd hétfőn és kedden két edzés szerepelt a programban. A hétfői meglehetősen szelesre sikeredett, ennek a diszkoszvetők nem annyira örültek.

– Minden a legnagyobb rendben – mondta ma telefonon Annus Adrián. – Az időszakhoz képest mindenki megfelelő formában van, de ilyenkor látványos elemekről, nagy méterekről nem beszélünk és nem is beszélhetünk. Most máson van a hangsúly.

Ahogy azt korábban írtuk, az edzőtáborba Annus Adrián irányítása alatt Fazekas Róbert, Savanyú Péter, Tamara Apostolico (diszkoszvetés), Kürthy Lajos (súlylökés) és Hudi Ákos (kalapácsvetés) készül.

Ebbédre várva

 

Légy a fiúk rajongója a Facebookon is! Klikk!

Vasárnap útra kelnek

 

Annus Adrián dobócsoportja vasárnap Split felé veszi az irányt. A szokásos téli, horvátországi edzőtáborban ott lesz Fazekas Róbert, Kürthy Lajos, Savanyú Péter és az olasz diszkoszvető nő, Tamara Apostolico is.

A táborban történtekről természetesen folyamatosan beszámolunk.

Kisebb sérülés nehezíti a felkészülést

Még Splitből írtam utoljára, azt hittem, az utolsó nap semmi különös nem fog történni, a dolgok azonban máshogy alakultak.Az utolsó napunkon, kora reggel kopogtattak az apartman ajtónkon. Engem és Adriánt keresték. Jó helyen jártak. Az úr és a hölgy aktatáskájából pedig egyből rájöttünk, hogy nem autogramvadászokról van szó, hanem dopping ellenőrök jöttek.

A mintaadással nem volt gond, minden gördülékenyen ment. Így a rövid procedúra után mehettem is a pályára.

A hazaérkezésünk óta sajnos csak könnyített edzésmunkát végzek. A hátam még mindig fáj, de az új edzésmódszernek köszönhetően most nem kell tétlenül várnom, míg rendbe jön, mint kellett volna pár évvel ezelőtt. Így nem kell hosszú heteket kihagynom.

Mindent elkövetek, hogy minél hamarabb teljes értékű munkát tudjak végezni.