Ezeket a sorokat még a „Madárfészekből” diktálom. Lehet, hogy vannak olyanok, akik többet vártak tőlem, de én tudom, az, amit ezen az olimpián, és az azt megelőző egy hónapban végigvittem, az eddig nagyon kevés sportolónak sikerült.
A legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy a nyolcba is bejutok, éppen ezért hatalmas sikerként élem meg azt az eredményt, amit elértem. Nehéz körülmények között készültem, sok-sok előítélettel megbirkózva, kevés ember támogatását bírva. Mérhetetlenül boldog vagyok és köszönöm még egyszer mindenkinek: Vida Józsefnek, az edzőmnek, Annus Adriánnak, Czeglédy Csabának, Pál T. Gábornak, aki egy percig sem vesztette hitét bennem, a Nyugat Rádiónak, a szponzoromnak, aki Athén óta kitart mellettem, a családomnak, a barátnőmnek, Timinek, a klubomnak, a Haladás VSE-nek és persze mindenkinek, aki itt a fórumon vagy más formában jókívánságát juttatta el hozzám, bízott bennem és szurkolásával erőt adott ahhoz, hogy végrehajtsam mindazt, amit elértem itt most Pekingben.
Tisztában vagyok vele, hogy miután bejutottam a legjobb nyolcba, háromszor is belenevettem a kamerába. Ez nem kényszeredett mosoly volt. Azokon nevettem, akik nagyon szomorúak, hogy itt látnak engem, ilyen körülmények között.
Most elnézést kérek mindenkitől, de amint túl vagyok a kötelezettségeken, a szombathelyi szurkolókkal elmegyek egyet bulizok, azt gondolom, megérdemlem.
És még valami, senki ne legyen szomorú, most nem véget ért, hanem elkezdődött valami.
Hajrá magyarok!
