Boldog vagyok. De ez csak a kezdet

Ezeket a sorokat még a „Madárfészekből” diktálom. Lehet, hogy vannak olyanok, akik többet vártak tőlem, de én tudom, az, amit ezen az olimpián, és az azt megelőző egy hónapban végigvittem, az eddig nagyon kevés sportolónak sikerült.

A legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy a nyolcba is bejutok, éppen ezért hatalmas sikerként élem meg azt az eredményt, amit elértem. Nehéz körülmények között készültem, sok-sok előítélettel megbirkózva, kevés ember támogatását bírva. Mérhetetlenül boldog vagyok és köszönöm még egyszer mindenkinek: Vida Józsefnek, az edzőmnek, Annus Adriánnak, Czeglédy Csabának, Pál T. Gábornak, aki egy percig sem vesztette hitét bennem, a Nyugat Rádiónak, a szponzoromnak, aki Athén óta kitart mellettem, a családomnak, a barátnőmnek, Timinek, a klubomnak, a Haladás VSE-nek és persze mindenkinek, aki itt a fórumon vagy más formában jókívánságát juttatta el hozzám, bízott bennem és szurkolásával erőt adott ahhoz, hogy végrehajtsam mindazt, amit elértem itt most Pekingben.

Tisztában vagyok vele, hogy miután bejutottam a legjobb nyolcba, háromszor is belenevettem a kamerába. Ez nem kényszeredett mosoly volt. Azokon nevettem, akik nagyon szomorúak, hogy itt látnak engem, ilyen körülmények között.

Most elnézést kérek mindenkitől, de amint túl vagyok a kötelezettségeken, a szombathelyi szurkolókkal elmegyek egyet bulizok, azt gondolom, megérdemlem.

És még valami, senki ne legyen szomorú, most nem véget ért, hanem elkezdődött valami.

Hajrá magyarok!

“Boldog vagyok. De ez csak a kezdet” bejegyzéshez ozzászólás

  1. CSÁ BÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓY!
    Nagy Király vagy. Én tudtam! előre borítékoltam a nyolc közé jutásodat, ahogy ezt tegnap meg is írtam. Most megyünk Dzsiháddal inni az egészségedre. És persze megszervezzük a 2009-es Csá Boy Turnétn Berlinben, ahol remélem, hogy Adriánnal ismét együtt álltok dobókörbe, és szurkolhatunk mindkettőtöknek újra!

    Még egyszer szívből gratulálok

    Zozó és családja

  2. Szunyog! Ez fantasztikus volt,megmutattad a Világnak,hogyan kell álarcok nélkül hitelesen élni és edzeni!Én érzem mi következik Londonban,több száz (ezer)magyar szurkoló előtt újra fejedre kerül az olajág,amit Athénban elvettek tőled!IGAZI SPORTEMBER VAGY!!Gratulálok!!Sziszi

  3. Gratulálok! Ez nekünk aranyat ér! Robikám megmutattad milyen egy igazi SPORTOLÓ! Nagy vagy !
    Itt a városban sokan dicsőitenek most azok közül is,akik eddig nem hittek,nem biztak Benned.Rá se ránts,Te csak dolgozz továbbra is.Meglátod Londonban majd igenis az olajág is a fejedre kerül!
    Köszönjük,gratulálunk.Itt köszönetet mondok polgármesterünknek Dr Ipkovich Györgynek is.Hajrá SZOMBATHELY! BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD ROBI ! Igaz mi eddig is azok voltunk !!!!!Mégegyszer gratulálok az egész Családom nevében! Marosvölgyi Család Szombathelyről.

  4. Gratulálunk Robi!!!!Ez egy nagy siker ennyi kihagyás után!!!!!Igenis megmutattad mindenkinek te vagy a legjobb az országba!Ez felér egy győzelemel!A mosolyt amit a kamerába adtál igen is jogos volt a kételkedőknek!Igy tovább,sok sikert meked.Leszel még a csucson!!!!!!

  5. Boy! 🙂 Minden gratulációm! Én tudtam 4éve is hogy ez igy lesz,és Te ott leszel Pekingben,nem is akárhogy!! 🙂 És én is nagyon büszke vagyok Rád! A mosoly a kamerába király volt!!! Olyat irnék most hogy a moderátor kicspna,ezért csak annyit: aki kételkedett az most be…hattttya!!!!!!
    Üdv: Nárai

  6. Én sem szombathelyi vagyok, de nagyon szorítottam Neked! A mai cselekedeted megmutatta mekkora nagy sportember vagy!!!!Szívből Gratulálok!!!!

  7. Robi, én se vagyok Szombathelyi, de a mosolygás a kamerába nagyon jó volt :))
    ez legyen a jelelgzetességed 😛
    Nagyon nagy vagy 🙂
    68,82 nyerték ezt az olimpiát, ha nem lett volna ez az eltiltás, szétverted volna amezőnyt :)))
    eddigi csúcsod : 71,70 méter , erre gyúrj Londonig!
    2004: 70,93 méter athén.
    áhhh, mocskos WADA!!!
    Rendesen látszott a ellenfeleiden a dopping, gondolom itt senki se bukik…
    (hgh-epo)

  8. Atya világ Robi! Fantasztikus sportember vagy! Nagyon nagyon sok gratulációt kívánok Neked, mind Pekingben, mind idehaza majd! Remélem már túl vagy a “kötelezö dolgokon” és már 1-2 hideg ital is lecsúszott a torkodon! Megérdemled. Továbbra is légy ilyen szerény és folytasd az újra elkezdett utadat! Megyek én is iszok az egészségedre, és persze minden az olimpián részt vett kedves magyar sportoójéra… 🙂
    üdv Szil.

  9. Gratulálunk Robi,nagyon boldoggá tettél minket is!Most megmutattad mindenkinek:)Büszkék vagyunk Rád,és kívánom,hogy Londonban,a te nyakadban csillogjon újra az aranyérem:)

  10. Kedves Robi!

    Már az athéni eredményeddel szétverted volna a mezőnyt… szinte hihetetlen, hogy felálltál az eltiltás után. Nagyon gratulálok és a legjobbakat Londonban!

    Ne hagyj fel a blogolással! 🙂

    Üdv,
    Levi

  11. Gratulálok! SPORTEMBERhez méltó hozzáállás és óriási teljsítmény! Azt gondolom nem vagyok egyedül a véleményemmel, ha azt mondom, hogy minden magyar büszke lehet rád! De úgy vélem nem csupán a sportteljesítményedre lehetsz büszke, hanem az emberi tartásodra! Mégegyszer gratulálok!

  12. Őszintén gratulálok neked, eddig nálam te vagy a Magyar csapatban
    a legjobb, jobban örültem a te 8. helyednek, mint eddig bárminek
    ezen az olimpián, utoljára Czene Győzelmét könnyeztem meg így, mint most a te teljesíményedet,aki sportolt valaha és kicsit is átérzi min mentél keresztül
    az tudja ,hogy nagyobb teljesítmény a tiéd ,mint bárkié lehet.
    Még egyszer gratulálok.

    Földije vagyok vagyok a szobatársadnak,érte is szorítunk

    Egy Komlói szurkoló

  13. Büszke Rád Szombathely!
    Vannak ellenségeid, de ne törődj velük…
    Én bíztam Benned!
    Hajrá Robi!
    Gratulálok.

  14. Szuper Robi!

    Ez fantasztikus volt. Sok ronda dolgot olvastam más forumokon, de ne tőrődj vele. TE VAGY A KIRÁLY.
    A szememben Athén bajnoka vagy, és mostmár Pekingé is. Mert az, amit ma végeztél, azt csak a legnagyobb bajnokok tudják. Fantasztikus volt látni újra a dobókörben, remélem még sokszor szoríthatok érted. Őszintén, szívből gratulálok és sok sikert kívánok a jővőre nézve.

    Üdv
    Balogh Zoltán – Dunaújváros –

  15. Gratulálok a 8. helyhez 🙂 Ezek a pillanatok voltak a legjobbak eddig az olimpián.
    További sok sikert kívánok Neked.

    Dor
    Bp.

  16. Szép volt Robi, nagggggyon szép!!
    Amit véghez vittél, arra csak a legnagyobbak képesek! Igen! A legnagyobbak. Mert TE közéjük tartozol.
    Szerintem nem tévedek, ha azt írom, a mai dobásaiddal és mosolyaiddal a kamerába nem egyedül az én szememből csaltál elő örömkönnyeket.
    Köszönjük, így tovább!

  17. Nagyon-nagyon gratulálok. Szép eredmény ez, remélem nézett egyet a világ,hogy ni,nekünk ilyen sportolónk is van.
    A kommentátor legalább 20szor mondta el,hogy pontosan hol is végeztél,milyen eredménnyel,milyen múlttal.
    Büszke rád Magyarország,de legfőképpen Szombathely!
    Londonban mindent beleadunk,újra:))

  18. Szia Robi!
    Szeretnék gratulálni neked!! Szerintem ez a 8.hely nem rossz! És ez még csak a kezdet……..
    Gratula!!!!!!!!!!!!
    Puszi:Pingu

  19. Fantasztikus teljesítmény volt ez a mai, Szúnyog, gratulálok hozzá! Te vagy az igazi bajnok! Hajrá Londonig, mutasd meg nekik…

    Gábor

  20. Nekem négy éve olimpiai bajnok vagy.
    Az athéni győzők (a Tied és Adriáné is) képe még ma is kinn van a falon a melóhelyemen.
    Mától viszont visszavonhatatlanul Nagy Bajnok lettél.
    A mai eredményed vetekszik az athénivel.
    Csak gratulálni tudok!
    Fel Londonra!

  21. Kedves Szunyog Robi!
    Egy sok Olimpiát látott, 60 éves, nyugdíjas asszonynak szereztél ma hatalmas örömet!!!!
    Büszke vagyok Rád, köszönöm a mai napot, emberségből, tisztességből jelesre vizsgáztál!
    Judit

  22. Kedves Robi!

    Számomra a BAJNOK négy éve BAJNOK!
    Csodálatos helytállás volt egy igazi nagy sportegyéniségtől,ráadásul “ellenszélben”!!!
    Büszke vagyok Önre, és szívből gratulálok!

    Amúgy meg “Az vesse Rád az első követ…..”

    Üdv:Magdi

  23. Fantasztikus voltál!El sem tudjuk képzelni micsoda küzdelem lehetett fölállni és megmutatni a világnak!Gratulálok!!!Athén óta szotítottunk érted hogy legyen elég erőd végigvinni..kívánom hogy Adrián is merítsen erőt a sikeredből:)
    Robi,az élet téged igazolt!!Innentől kezdve minden kétkedő,ellenségeskedő be.#@ja! 😀
    Csak így tovább!

  24. Nem láthattam, csak hallgathattam a rádióban 🙂
    Köszönjük neked!
    Azt hiszem, most majd sokan magukba szállnak…

  25. Őszintén gratulálok Robi!
    Hihetetlen tartás van benned, hogy azok után, amit Athénban műveltek veletek újra ott tudtál lenni a legjobbak közt. Hiszem, hogy látunk még a dobogó tetején, Szombathely veled van!

  26. Rettenetesen jó eredmény!!!
    Gratula Robi!!!!
    Minden elismerésem,hogy a mélyből ismét felemelkedtél nem foglalkoztál azokkal,akik fújtak rád.
    Mindenkinek ki kellett volna állni melletted,de sajnos ezt kevesek tették meg, te mégis odaálltál,dobotál és NYERTÉL (a mi szemünkben győztes vagy)!!!
    Csak így tovább, irány LONDON!!!

  27. Kedves Robi!

    Csak gratulálni tudok eredményéhez és ahhoz a hozzáálláshoz, amelyet bejegyzéseiből sugároz. Én csak tegnap botlottam bele blogjába, ezért csak az elmúlt napok írásait olvastam, de örülök, hogy a saját maga által kitűzött célt meg tudta valósítani és vissza tudott vágni a “kritikusoknak”. Ön ezt írta: “most nem véget ért, hanem elkezdődött valami”. Én csak annyit tudok erre mondani: “Úgy legyen!!!” :))

  28. Szia Robi!

    Négy évvel ezelőtti emlékeket idézett fel a mai döntő.Akkor Deák Horváth Péter szenzációs rádióközvetítéseben követtem a Te és az Adrián győzelmét is.Örök élmény marad.Amikor ma megláttalak a dobókörben egy fantasztikus, leírhatatlan érzés fogott el.Úgy éreztem, hogy átdobod a szemközti szektorba a diszkoszt.Az ember manapság csak nagyon ritkán lehet büszke arra, hogy magyar és az a másik “valaki” is az… .Gratulálok!Remélem Adriánt is viszontlátjuk hamar.

  29. Hatalmas gratuláció ROBI!!!Szuper volt, együtt szurkolt érted a családom, és mikor láttalak mosolyogni, akkor akár jobbra néztem, akár balra, mindenki picit könnyes szemmel ugyanúgy mosolygott, én meg a verseny végén már felszabadultan nevettem hasonló okokból mint Te a verseny alatt…:) És még sokáig tartsatok ki Adriánnal, mert nemcsak a város, hanem sokkal több ember van lélekben is veletek, mögöttetek! Csak így tovább, mindent bele!

  30. Erre nincsenek szavak amit te véghezvittél,büszke rád mindenki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Többet nem is vártunk töled már túlteljesitettél ezzel mindent amit elvárni lehet!!!Még most is beleborsózik az ember az örömtöl!Dehát ki a legjobb?A FAZEKAS ROBI!!!!!Szép volt Robi!!!!!!!!

  31. Szeva Boy!

    Mintha aranyat nyertél volna olyan érzéseim vannak!
    Köszönöm Neked , gyönyörű volt!
    Én csak ritkán íroki lyen helyekre , mint ez, de ha kell számíthatsz rám, nem tűnök el, nem felejtek semmit és nem csak akkor vagy a Barátom, ha nyersz és sikereket érsz el a nagy világban, hanem mindig.És ez nekem kitüntetés!
    Egy igazi sportdiplomata

  32. Fantasztikus voltál a mai versenyen, nagyon jó volt látni mennyire felszabadultan viselkedtél, és hogy milyen sokat mosolyogtál! Ez volt a 100%-ig megfelelő válasz minden eddigi kritikára, bebizonyítottad, hogy a világ legjobb nehézatlétái között van a helyed! Nagyon kemény dolgokon kellett keresztülmenned, de megmutattad hogy milyen a magyar virtus!

  33. Szia Robi!
    Gratulálok a fantasztikus szereplésedhez! Négy éven keresztül szorítottam érted és Adriánért, hogy kibirjátok mindazt ,ami veletek történt! Felemelő volt látni, érezni, tudni a kitartásod, akaratod, tehetséged mennyi mindent és mindenkit győz le! Példát mutattál mindenkinek magyarságból, küzdeni tudásból! Ezt csinálják utánad! Minden jót kívánok neked az elkövetkező időkre!

  34. Szia Robi!

    Örülök, hogy bekerültél a legjobb 8 közé. Tisztellek, hogy a sok támadás mellett is volt erőd ehhez a teljesítményhez és sikerült felállnod.
    A T-Mobilnak pedig túró a fülibe. 🙁 Lehet, hogy szolgáltatót váltok. 🙂
    Sok sikert.

    Ildikó

  35. Így kell ezt csinálni! No Comment! GRATULÁLUNK! További sok sikert és hasonló kitartást kívánunk! BAJNOK VAGY!!!!!

  36. Gratulálok!!
    A versenytársak se tehetnek mást, és ezzel az eredménnyel bizonyítottad előttük is, hogy Athén olimpiai bajnoka valóban te vagy!

  37. Gratulálok! De sajnos megint csöppent egy kis üröm az örömbe.
    Amit az M1 riporterei műveltek az több volt egy egyszerű bunkóságnál. Először is mivel egyszerre mentek a futó számok a diszkosszal a kamera hol ezt mutatta hol azt. Ez még ok is, hiszen a külföldi rendező ide-oda váltotta a képeket. Na de ami közben az mtv stúdiójában történt az felérne egy hazaárulással. Miközben Robi éppen dobáshoz készült és a futókat mutatták, még csak eszükbe sem jutott közvetíteni mi történik közben, hanem a futókat magasztalták és ami a legelszomorítóbb volt, hogy a diszkoszvetésben a külföldieknek szurkoltak egy MAGYAR helyett. Utána pedig ment a célzás Athénra , meg, hogy csak ennyit tud … (plusz egy kis magasztolás a szuka-piszka elfedésére)
    De azt még hozzá kell tennem, hogy más sportolókkal szemben is ilyen közömbösen viselkedtek a nap folyamán (pl.: triatlon Kuttor Csaba, kajak Kovács-Janics).

  38. Már mindent leírtak előttem… tartásról, teljesítmányről stb. A gatulációkat sem tudom felülmúlni, úgyhogy csak annyit mondanék: ÉLJENEK AZ ÉKALAKÚ ATLÉTÁK!!!! A 37. szülinapodon meg majd jól elhajinthatod a szert a lelátóig. Ha szerencsénk van akkor pont “kedvenc” mobilszolgáltatónk valamelyik nagykutyájának fejére hull majd! :o)

  39. Szia Robi!
    Ismét csak gratulálni szeretnék neked!
    Nagyon szép teljesítmény volt, Te vagy a győztes számomra.
    Szerettem volna látni a vezetőség arcát, amikor bejutottál a döntőbe.
    Sok sikert a továbbiakhoz.Mindent bele.
    Hajrá Robi!

  40. GRATULÁLOK! Megmutattad,ki az aki igazán a sportnak él.Miután rendezted a számlákat visszatértél,és nem ugy ahogy sok eddigi “éremesélyes”!Odatetted a szivedet!Nekünk te vagy ennek az olimpiának a bajnoka!TOVÁBBI FOLYTATÁST és KITARTÁST KIVÁNUNK! KÖSZÖNJÜK!!!!!

  41. Gratulálok Robi!

    Óriási teljesítmény! A szobád falára szegelj ki egy centimétert, hogy mindig emlékeztessen erre a nagyszerű visszatérésre. A Pali bá’-nak ne feledd el megköszönni, hogy tizenévesen ilyen jól megtanított küzdeni.

    További sok sikert az ” új élethez”!
    Brezi

  42. Klassz volt Robi. A 8. hely – 4 év kihagyás után, azzal együtt, hogy körbeszopatott benneetek az egész magyar sportvezetés, a médiának nevezett pletykagyárak és a kiststílű irigyek – pont az I-re, zárszava minden vitának. És keseredjen meg minden irigyednek a nyál a szájában: Ők nem voltak ott, nem álltak mlelléd és eredményt sem értek el.

    Folytassa Szúnyog !

  43. Köszönjük Robi ! Te nekünk örökre olimpiai bajnok leszel, nem veheti el ezt már Tőled senki. A MOB szégyene, hogy továbbra is ilyen Schmitt félék vitézkedhetnek a MOB-ban. Nem volt elég los angeles, majd Athén ( egy lépést sem tettek Robiért ), meddig kell még várni ??????

  44. Bocs, azt kifelejtettem, hogy hol is van a Kővágó, aki a legjobban finnyogott Athén után ? Kővágó: nem vagy sehol !!!!!!!!! Köszönjük Robi és gratulálunk !

  45. wang che, te témobilügynök! Ezt jól kikövetkeztetted, nem zavar, hogy épp negyed annyit tudott edzeni Peking előtt, mint Athén előtt? Jelentkezzél a WADA-hoz, tuti felvesznek ennyi ésszel!

  46. Köszi,Robi,te igazi hős:))
    ne hallgass a majomparádékra,majomparádék mindig is voltak,lesznek,sajnos sokan vannak,de ROBIK kevesen:)Hajrá!
    a te sikered azt jelenti,hogy érdemes küzdeni,felállni,újrakezdeni…
    a te nyolcadik helyed ,és ahogy örültél neki,többet ér bármilyen aranynál……..na meg a keresztvetésed:))
    legyen áldott az életed!
    you are a best!

  47. Szép volt, Robi! Gratulálok és büszke vagyok Rád! És roppant undorítónak tartom, hogy egyesek (a riportereink)még mindig Athénnal jönnek. Sok erőt a továbbiakhoz, minden jót:Kata

  48. Robi, gratulálok!
    Büszke voltam Rád már mikor hallottam, hogy bekerültél a keretbe, és még büszkébb lettem a 8. helytől. Nagyon drukkoltam. Nekem is olimpiai bajnok maradsz örökre, éppúgy mint egy előző hozzászólónak. A magyar sportvezetés szégyene volt, ami történt.
    De Te megmutattad mindenkinek!
    Sok sikert a továbbiakban is!
    Te vagy a legjobb!

  49. Gratulálok Robi! Már akkor is megmutattad, hogy micsoda sportember vagy amikor a rágalom hadjárat ellenére is talpon maradtál és kvalifikáltad magad az olimpiára. Pekingben viszont mindenkinek bizonyítottad, hogy újra (még mindig?) az élmezőnybe tartozol. Minden magyar büszke lehet Rád! Londonban már remélem a helyszínen szurkolhatok és örülhetek a győzelmedkor! Minden jót!
    Csabi

  50. Csak egy magyar vagyok. Tetszik ha valaki bebizonyítja hogy van benne karakter és hogy igazi sportember. Gratulálok, szerintem is remek eredmény volt!

  51. Én is szívből gratulálok, örök olimpiai bajnok vagy! Én egyébként nem értem miért a sportolókat tiltja el a WADA, miért nem a tehetségtelen, hozzá nem értő sportorvosokat?
    Ebben az egész játékban a sportoló csak szenvedő fél, gürizik egy fél élenten át, aztán néhány hülye miatt szenved! Az igazi felelősök meg sunyítanak!!!!!!!!!!
    Hajrá London!

  52. Nagy gratula Robi!

    En angliabol kovetem az olimpiai esemenyeket,s nagyon nagy varakozassal voltam iranyodba. Azt hiszem nem vagyok egyedul,mikor azt mondom nagyon vartam mar a visszateresedet a dobokorbe!
    Ilyen elozmenyek utan a dontobe kerules,s az ott elert eredmeny szenzacios. Persze a rohadt media megint csak arra volt kepes,hogy az eredmenyert juttatott dijadat emlegesse fel!
    Nagyon sok sikert kivanok spotpalyafutasod elotted allo eveire!Serulesektol mentes felkeszulest,s olimpiai aranyat Londonra!Mindent bele!
    Udv.:Grain Andras

  53. Szervusz Robi (haggggy legyek általad kitüntetet: DRUSZÁM) !

    Rendkívül boldog vagyok, hogy visszatértél!
    Ahhoz külön gratulálok, hogggy abban a boldogságban részesítetted MO-t, hogy bejutottál a legjobb 8-ba! Örülök, hogy láttalak mosolyogni!
    Bár én végig szúrkoltam Neked, de úggy éreztem, hogy eggy kicsit nekünk szurkolóidnak is szólt a mosoly!
    Örülnénk neki -szerintem za egész ország, akimeg nem le van sz…- 2012-ben újra indulsz, és még eredményesebb tudsz lenni!
    Utóiratként:

    Én hiszek Benned, és hiszek abban, hogy 4 éve NEM doppingoltál!

    Baráti üdvözlettel:

    Rigó Róbert

  54. Szerbusz Robi!
    Csak gratulálni szeretnék egész családom nevében Kecskemétről.Köszönjük kitartásodat és elért eredményed /eredményeid/ További sok sikert álmaid megvalósításához.
    Nem utolsó sorban BOLDOG SZÜLINAPOT!!!Jó sörözést

  55. Kedves Robi!
    Szenzációs volt,amit ezen az olimpián véghez vittél! Példaértékű lehet mindenki számára!!! Köszönöm, hogy az elmúlt 4év eseményei után is képes voltál újra felállni és megmutatni mindenkinek, hogy igazi sportember vagy!!További kitartást és sok sikert kívánok!

  56. BRAVÓÓÓÓ ROBI!!!
    Öszintén,tiszta szívből gratulálok a teljesítményedhez,ahhoz hogy felálltál a padlóról!
    Példaképe lehetsz mindannyiunknak,kívánom hogy ne hátráltasson a sérülés a jövőben és nagyon szeretnénk(sokunk nevében mondhatom) a Londoni olimpián is neked szurkolni!!!Sok sikert,jó pihenést és még szép eredményeket kívánok!

  57. Gratulálok Robi!!!! Nagyon szép volt! Csak így tovább!!!! Remélem a Londoni olimpián ismét tudok majd neked szurkolni és remélhetőleg nem kell “egyedül” lenned, hanem Adrián is veled lehet!!!
    Utólagosan is Isten éltessen még Nagyon sokáig és segítsen sok, szép eredmény elérésében!!!

  58. Gratulálok Budáról! Londonban az aranyat kapod!Sör helyett bonts inkább egy palack tokaji aszut .Neked a borok királya a királyok bora jár!!!

  59. ROBI!!!!!! Mindent csak ismételni tudnék. Így csak boldog szülinapot , a továbbiakhoz jó egészséget, kitartást kívánok.Gyönyörű volt!!!!!!! Így tovább. Fazekasné: Ica és családja.

  60. Szia Robi!

    Nagyon gratulálok, végig hittem és bíztam benned.
    Nagyra tartom, hogy fel tudtál állni és megmutattad mindenkinek, hogy mit is tudsz.
    Remélem Londonban majd a nyakadba is ugorhatunk 🙂

    Karesz

  61. Wang che! Akkor Kővágó Z. is csalt, most még csak a 12 közé sem tudott bekerülni. Meg a többi sportoló is, aki nem hozta a korábbi eredményeit. Kicsit kifacsart ez a gondolkodás. Ez a 8. hely igenis nagyon nagy eredmény egy ilyen előzmény illetve felkészülési időszak után. Gratulálok!

  62. gratulálok! nagyon nagy KIRÁLY VAGY! Számomra te most is olimpiai bajnok vagy .Kitartásodról, alázatodról, sportszeretetedről igazán példát vehetne az egész magyar küldöttség és a magyar sporttársadalom. bárcsak minél többen lennének hozzád hasonlók. Vigyázz magadra, még nagyon sokan szeretnének Neked szurkolni Londonban is. Szorítok neked.
    Andrea

  63. Szivbol gratula Robert en mindig hittem az artatlansagodban.Ez a 8-ik hely tenyleg felert egy arannyal.Tulteljesitetted magad ahhoz kepest hogy 8 honapja tertel vissza.Szajbavagtad a WADAt es a MOBot es a kozvelemenyt.Tisztellek ezert.Terj vissza es nyerj minel tobbet.Megerdemled.Nagy igazsagtalansag tortent Athenban veled es sajnos sokan elfordultak toled pedig neked volt igazad barki mondja az ellenkzojet.En hiszek neked.

  64. Robi!

    Helyezésed a legértékesebb, amit el lehetett érni, nagyon drukkoltam, hogy kijuthass! Az, hogy a döntőben szerepeltél ilyen húzós, anyagilag tönkretevő, megalázó évek után, azt bizonyítja, tisztességes, dicsőséges EMBER vagy! Olyan hősféle izé… : )

    Gratulálok

    Székely Imre

  65. Gratulálok Robi!

    Számomra Te hoztad a legjobb helyet Pekingben, mert bebizonyítottad, hogy van felállás, van visszaút, van újrakezdés! Rengeteg embertársunk merhíthet Belőled erőt, tekinthet példaképnek, és próbálhatja meg újra.
    Annyit vitatkoztunk Rólad, és a többiek nem hittek, de én éreztem, hogy bizonyítani mész Pekingbe. És ez sikerült!!!!!
    Szeretnék újra szurkolni Neked Londonban és addig is sokszor sokfele!

    t-offline és mindenki, aki hátat fordított, meg tehet egy szivességet!

  66. Robi !
    Csak most sikerült géphez jutnom – ez az oka a késői reagálásnak. Győztél – mert ez a 8. helyezés sokat jelent mindenki számára. A 2004 olimpia után azonnal nyilatkoztad, hogy Pekingben megmutatod,,,,,és megmutattad. Most ezekre a szavakra fogok visszaemlékezni – bár nem akarom siettetni az időt!!!!!!!!!!!!- elkezdődött valami!!!!!!!Magánéletedben is nagyon sok örömöt kívánok

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.