Két hét Splitben

Fazekas Róbert vasárnaptól a szokásosnak mondható spliti edzőtáborban készül a koreai világbajnokságra. Az idő jó, a méter is alakul. Egyelőre tehát minden rendben.

– A tervek szerint megy a munka – mondta Robi. Hétfő óta dolgozunk, most hétvégén módjával egy kicsit lazítunk. Ilyenkor sok mindenre van idő. Kávé a kikötőben, horvát barátainkkal „bandázás”.

A csoport többi tagja is ott van Splitben. Kürthy Lajos és Savanyú Péter is Annus Adrián irányításával készül Horvátországban.

Az év visszatérője

Az atléta bálon – noha magánéleti okok miatt nem tudott ott lenni rajta – nem maradt elismerés nélkül Fazekas Róbert.

Robi a MASZ-tól megkapta „Az év visszatérő atlétája címet”.

A legjobb magyar atlétának 2010-ben a gátfutó Kiss Dánielt választották, akinek Robi és honlapunk munkatársai is szívből gratulálnak.

Tankkal álmodik

Fazekas Robival a Bors című napilap készített interjút. Szóba került többek között a háborús relikviák iránti gyűjtőszenvedély, és persze az is, hogy-e téren mi Robi álma.

– Egy tank, naná. Persze csak ha tudnám hol tárolni – neveti el magát a termetes atléta, aki saját bevallása szerint rossz korban született, inkább a ’30-as évek Magyarországán élt volna. Erről tanúskodik az otthona is, ahol antik bútorokkal és tárgyakkal veszi körül magát. Épp ezért, ha külföldön versenyez vagy edzőtáborozik, mindig kinéz a helyi bolhapiacra. Ugyanakkor már fele annyira sem lelkesíti egy-egy kincs felkutatása, mint korábban. A diszkoszvetés viszont még mindig rengeteget jelent számára. Pedig a 2004-es athéni olimpiától kezdve – ahol doppingvétség miatt megfosztották az aranyérmétől – sokáig mintha átok ült volna rajta.

A teljes cikket ide kattintva olvashatják el.

Robi és Kanter

Bár a szép emlékű barcelonai Európa-bajnokság már véget ért, újabb és újabb dolgok bukkannak elő erről a fantasztikus versenyről.
Történt ugyanis, hogy a selejtezőben – miután mindketten teljesítették a szintet – Fazekas Robi és Gerd Kanter összeállt egy közös fotóra. Csak úgy spontán, csak úgy ad hoc jelleggel.
A lelátón nagyon sajnáltuk, hogy nem tudtuk, ki készítette a képet, de a fotó nemrégiben felbukkant a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján, így most Robi honlapjának olvasói is megnézheti Zádor Pál munkáját.

Gerd Kanter világ- és olimpiai bajnok, a barcelonai kontinenstornán azonban Robi mögött a negyedik helyet szerezte meg.

Legközelebb jövőre

Idén már nem indul több versenyen Fazekas Robi. Az ok prózai. Ágyéksérülése ellehetetlenítette a felkészülést a hazai, szombathelyi Németh Pál Emlékversenyre, amit szeptember 10-én rendeztek volna.

A szervezők idén először – Fazekas kedvéért – vették fel a versenyszámok közé a diszkoszvetést, így különösen nehéz volt a döntés meghozatala. A tegnap délutáni edzés után azonban egyértelművé vált, hogy nincs esély a normális felkészülésre.

Robi a döntését ma közölte a szervezőkkel.

– Nagyon megtisztelő, hogy meghívtak a versenyre, mindent elkövettem azért, hogy én is jó eredménnyel adózzak Németh Pál emléke előtt. Az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy valahogy össze tudom magam szedni a versenyre, a tegnap délutáni tréning után azonban be kellett látnom, hogy ágyéksérülésem lehetetlenné teszi az indulást. Most szeretném kezeltetni, és kipihenni az összes év közben összeszedett sérülésemet, hogy októberben neki tudjak állni felkészülni a koreai világbajnokságra. Civilben természetesen ott leszek a Németh Pál Emlékversenyen és erre bíztatok minden atlétika barátot is.

Indulás!

Ma délelőtt tartja utolsó szombathelyi edzését az elutazás előtt Robi, aki a barcelonai kontinenstornán szombaton lép először dobókörbe. Arról továbbra sincs információ, hogy szombaton az első vagy a második csoportból kell kvalifikálnia magát a vasárnap esti döntőre, ez minden bizonnyal csak pénteken este derül ki. Amint megvan a döntés, itt ezen a honlapon azonnal értesítjük az olvasókat.

Negyedik, ötödik, hatodik hely?

Annus Adrián, Fazekas Róbert edzője csütörtökön utazik Barcelonába, és a MASZ edzői küldöttségének tagjaként részt vesz tanítványa versenyén.

– Robi a világ élmezőnyéhez képest három hónappal később kezdett el edzeni. Ez természetesen befolyásolta a munkát, így azt mondom, reálisan a negyedik, ötödik, hatodik hely valamelyikének a megszerzésére van esély. Robi jó versenyző, ki fogja hozni magából a maximumot, de az, hogy mire lesz elég, csak ott fog kiderülni – mondta a mai edzés után Annus Adrián.