Kővágó Fazekas esélyeiről

Miközben Robi Bjelolasicában edzőtáborozik, idehaza sem áll meg az élet. Javában megy az esélylatolgatás. Kővágó Zoltán, az Európa-bajnokság egyik legnagyobb esélyese az MTI-nek adott nyilatkozatában azt mondta, szerinte centiken múlhat minden, és előfordulhat, hogy Fazekas Róbert Münchenben dobott Európa-bajnoki csúcsa még dobogóra sem lesz elég.

Fazekas esélyeiről azt mondta, szerinte az első hatban végezhet Annus Adrián tanítványa.

65 felett

Az Európa-bajnokság előtti utolsó versenyén a szlovéniai Novo Maestoban lépett dobókörbe Fazekas Róbert. A verseny előtt úgy tűnt, egy igazán nagy dobás is kisülhet, remek szél volt. Mire azonban bemelegítettek a versenyzők, a szél elállt, ráadásul az eső is eleredt. Ezért ha csak rövid ideig is, de a versenyt is megállították.
Fazekas ezek és persze többszöri cipőcsere után – tudják, mint a Forma 1-ben, lágy keverék, kemény keverék – a harmadik sorozatban 65.40-et dobott, és megnyerte a versenyt.

– Egy kicsit kisebbet dobtam, mint szerettem volna, de egy kicsit megzavartak a körülmények. Mostantól csak az EB-re készülök, szeretnék ott is jól dobni – mondta Fazekas.

KRKA 2010, Novo Maesto:

1.  FAZEKAS Róbert (HUN)  65,40
2.  MARIČ Martin (CRO) 61,73
3.  KRUGER Frantz (FIN)  60,14
4.  FORTUNA Diego (ITA)  56,72
5.  HRIBAR Tadej (SLO)  54,41

Robi bejelentkezett! 66.22 Rethymnoban

Érett már a nagy eredmény. A görög verseny Robi egyik kedvenc helyszíne. Korábban kétszer is 70 méter fölött dobott itt. Várható volt, hogy elsül a keze. 66 méter, 22 centiméter lett a vége.

Fazekas Róbert azonban nem volt elégedett. Technikai problémákra panaszkodott.

Van azonban még idő ezeket kijavítani az Európa-bajnokságig.

European Athletics Premium, Rethymno:

1. Fazekas Róbert (HUN) 66.21
2. Benn Harradine (AUS) 65.83
3. Mahammad Samimi (IRI) 65.41
4. Sergiu Ursu (ROU) 63.41
5. Yeóryios Trémos (GRE) 59.96
6. Apostolos Parellis (CYP) 59.78
7. Orestis Antoniades (CYP) 58.28

Az első győzelem

A szlovéniai Velenjében már a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel Robi. Egy meglehetősen „furcsa” versenyen, ahol menet közben mondták meg a versenyzőknek, hogy hat helyett csak négy dobás lesz, 63.59-et dobott.
Valamennyi kísérlete 60 méter feletti volt, ráadásul sikerült visszavágni a Zágrábban elszenvedett vereségért Varga Rolandnak, aki ezúttal a második lett.

– Varga Roland a negyedik sorozat után gratulált. Azt hittem megsérült, és abbahagyja. Kérdeztem is tőle, miért nem dobsz többet? Azt mondta, te sem fogsz, vége a versenynek, most szóltak a szervezők. Sajnálom, mert kezdtem belejönni – mondta a verseny után Szúnyog.

A velenjei Nemzetközi Szlovén Nagydíj végeredménye:

1. FAZEKAS Róbert (HUN)  63,59
2. VARGA Roland (CRO) 63,38
3. SAMIMI Mohammad (IRN)  62,77
4. SIVAKOV Dzmytri (BLR) 59,89
5. MARCELL Jan (CZE) 59,64

Második hely Zágrábban is – Sérülten

Nem múlt el nyomtalanul a varsói verseny. Fazekas Róbert sérülésével bajlódva is elindult Zágrábban a dr. Ivan Sebalj emlékversenyen. Robi 61 méter, 75 centiméterrel a horvát színekben versenyző Varga Roland mögött a második lett.

A dr. Ivan Sebalj Emlékverseny végeredménye:

1. Varga Roland (CRO) 63.54
2. Fazekas Róbert (HUN) 61.75
3. Marin Premeru (CRO) 58.98
4. Savanyú Péter (HUN) 54.23
5. Mozsdényi Dávid (HUN) 52.74

Megvan a szint! Irány az EB!

Robi a bydgoszczi verseny másnapján Varsóba utazott, majd kedden nem titkoltan azzal a szándékkal lépett dobókörbe, hogy teljesítse az Európa-bajnokságon való részvételhez szükséges szintet.
Sikerült! Idén nem kell izgulni, nem marad az utolsó pillanatra a döntés, mint a pekingi olimpia előtt. A negyedik sorozatban 65 méter, 22 centimétert dobott, majd apróbb sérülés miatt befejezte a versenyt. Ismét második lett és ezúttal is csak a bombaformában versenyző Malachowsky tudta legyőzni.

– Előző nap öt órát buszoztunk, ez nem volt túl jó. Kellemes hangulatú verseny volt, én is egyre jobb hangulatban tudok versenyezni. Csak négyet dobtam, kicsit éreztem a közelítőmet, nem akartam kockáztatni, mert elég fogós kör volt – nyilatkozta Robi a MASZ honlapjának.

A varsói Kusocinski Emlékverseny végeredménye:

1. Piotr Malachowsky (POL) 67.10
2. Fazekas Róbert (HUN) 65.22
3. Benn Harradine (AUS) 62.91
4. Varga Roland (CRO) 61.97
5. Przemyslav Czajkowski (POL) 61.03

Második hely Bydgoszczban

Fazekas Róbert a 2010-es versenyszezont Bydgoszcban kezdte. Remekül. 64.18-as dobásával – megelőzve Kővágó Zoltánt – Piotr Malachowsky mögött a második helyen végzett.

– Jó érzés volt ismét versenyezni, az pedig külön öröm, hogy így sikerült a visszatérés. Nagy kérdés volt számomra, hogy a tavalyi gerincműtétem után már idén is lesz-e esélyem a világelit után eredni. Jól éreztem magam a versenyen, de ez csak a kezdet, a barcelonai EB-ig még hátra van két hónap, addig mindent el kell követnem azért, hogy utolérjem a legjobbakat. Kedden Varsóban versenyzek, szombaton Zágrábba megyek, remélem, hogy ezeken a viadalokon is hasonlóan szerepelek – mondta Fazekas Róbert a Nyugat.hu-nak.

A bydgoszczi Nemzetközi Atlétikai Fesztivál végeredménye:

1. Piotr Malachowsky (POL) 67.56
2. Fazekas Róbert (HUN) 64.18
3. Kővágó Zoltán (HUN) 63.40
4. Mahmoud Sammimi (IRI) 61.74
5. Gerhard Mayer (AUT) 61.01