Az amerikai turné után a Nemzeti Sport készített interjút Robival. Teljes terjedelmében közöljük.
– Versenysorozatra utazott Amerikába, de a negyedik állomáson már nem lépett pályára. Miért?
– Azzal a céllal mentem a tengerentúlra, hogy túldobjam a hatvanöt métert, biztosítsam a helyem az olimpiai csapatban. Nem titok, hogy arrafelé általában jó szelek fújnak, de ezúttal nem volt szerencsénk, a szokásosnál kedvezőtlenebbek voltak a körülmények. A harmadik viadalon első kísérletre értem el a 65.14 métert, és tovább már nem dobtam. Nem láttam értelmét a próbálkozásnak, mert az ottani versenyek rendkívül hosszúak, nyúlnak, mint a rétestészta. Általában negyvenen indultunk, három csoportba osztottak bennünket, amelyek egymás után léptek pályára. Mindenki három kísérletet tehetett, a végén pedig a legjobb nyolc újra dobhatott hármat. De csak azt követően, hogy a korábban végzők ismét bemelegítettek. Ezért nem indultam a negyedik versenyen, akkor már fontosabb volt az, hogy eddzek – válaszolt a Nemzeti Sport kérdésére Fazekas Róbert.
– Hogy érzi magát?
– Kicsit nyugodtabban. Most az A-szintet akartam megdobni, de a fő célom, hogy Londonban jól szerepeljek. Az elvégzett munka és az edzéseredményeim alapján számítottam erre a teljesítményre, ám az ember sohasem mehet biztosra. Hiába voltam valaha jó versenyző, ezt minden évben újra és újra fel kell építeni. Tavaly például edzéseken túldobtam a hatvanöt métert, a versenyzés mégsem ment. Egy horvátországi viadalon hatvanhárom méterig jutottam, de mérgemben a pályán maradtam, tovább dobáltam, és változatlan körülmények között hatvanhét métert értem el. Hogy miért nem jött ki ugyanez a versenyeken, nem tudom.
– Mostani három fellépését miként értékeli?
– Áprilisban az eredmény megfelelő, de a versenyzésemmel nem vagyok elégedett. Bár első alkalommal csak hat centiméterrel maradtam el a hatvanöt métertől, egyetlen eltalált dobásom volt. A többi kísérletem rosszul sikerült, az egyikkel a száraz ágakat szedtem le a pálya melletti fáról. Másodszorra kisebbet, 64.70 métert dobtam, de lényegesen jobb volt a sorozatom, négyszer is elértem a hatvannégy métert. Igaz, ezúttal az idő sem volt olyan hűvös, mint először.
– Augusztusban lesz harminchét éves. Mi motiválja még?
– Az olimpiai döntőben szerepelni hátborzongató érzés. Felfokozott hangulatban van az ember. Pekingben is úgy láttam, hogy nagyon közel van a hatvannyolc méteres szalag, úgy éreztem, hogy megdobom, megdobom… De nem voltam annyira jó. Szeretnék ismét finalista lenni.
– Hogyan látja magát kétezer-tízhez képest?
– Ha az olimpián akkorát dobnék, mint két éve Barcelonában, ahol 66.43 méterrel Európa-bajnoki bronzérmes lettem, elégedett lennék. Az elmúlt évtizedben kicserélődtek az ellenfelek, hárman vannak, akik biztosan tudnak 68-69 métert és ott van a nálam is idősebb, negyvenéves Virgilijus Alekna. Rendkívül sűrű a mezőny, sok a hatvanhat méter körüli dobó. Az olimpia azonban minden versenytől különbözik, ott még a legjobbak is megremegnek.
– Fazekas Róbert megremeg-e?
– Bízom benne, hogy nem, de ha rossz éve van az embernek, akkor hiába küzd. Van úgy, hogy azt sem tudni, miért nem megy a dobás. Így volt velem tavaly, előzőleg viszont Eb-bronzérmes lettem. Azelőtt a gerincemet műtötték, négy éve Pekingben nyolcadik voltam. Ez a kétéves ritmus tart egy ideje, idén tehát jónak kell lennem.