Kategória: Peking 2008

Két napja vagyok az olimpiai faluban. A kínaiak nagyon kitettek magukért, fantasztikus körülmények fogadtak Pekingben. Jó az étkezés és a szállás is, a közlekedés pedig gördülékenyebb, mint gondoltam. Nagyon jól megszervezett olimpia ez. Sokkal jobb, mint az előző kettő, amin részt vettem. Semmire sem lehet panaszom.

Amikor megérkeztünk, nagy volt a szmog, 90%-os volt a páratartalom. Ezt nehéz megszokni. Az időjárás nagyon változatos, tegnap egész nap esett az eső, ma viszont sütött a nap.

Pár perccel ezelőtt értem vissza edzésről. Jól sikerült, átmozgató tréning volt. 20-22 fok volt és eléggé fújt a szél is. Jó lenne, ha hasonló idő lenne a hétvégén is.

Kis hasmenéssel küzdöttem, de azt mondják, ez itt természetes, mindenki átesik rajta, aki idegen országból érkezik.

Egyelőre elég zűrösek a napi programjaink, még az átállással küszködünk. Ma például hajnali négykor ébredtem, akkor mentem el reggelizni. Ez sem jelent itt problémát, hiszen 24 órás az ebédlő nyitva tartása. Utána megpróbáltam visszaaludni, de nem tudtam. Délelőtt, délután egy picit szunyáltam. Remélem azért egy-két nap után helyre áll a rend.

Első nap elvittek dopping vizsgálatra, amit már vártam is, tehát nem ért meglepetésként. Teljesen normális vizsgálat volt, öt perc alatt végeztünk. Vér és vizelet vizsgálat is volt.

A magyarok közül már majdnem mindenkivel találkoztam és váltottam is velük egy-két szót. A sportvezetők is mind odajöttek hozzám amikor megérkeztem, tisztességesen bánnak velem. Mindenben segítenek.
Czukor Zoli, a szobatársam egyelőre még nincs itt. Szerdán vagy pénteken érkezik, pontosan nem tudom, mikor.

A külföldiek közül is találkoztam egy-két „kollégával”. Ma például a spanyol Pestanóval beszélgettem, Ő már 70 méternél tart.Lehet furcsán hangzik amit írok, de azt veszem észre, hogy a nemzetközi diszkoszvető mezőny örül annak, hogy ismét itt vagyok. Őszinte kézfogásokat kaptam mindenkitől. Remélem egy-két éven belül már gratuláló kézfogások is érkeznek.

Egy óra múlva indul a gépem, már a repülőtéren vagyok. Semmi különös nem történt, találkoztam birkózókkal, kajak-kenusokkal, mindenki barátságos. Igaz, nem is számítottam másra.

Közben telefonon megtudtam a magyarok eredményeit, a Budapestre vezető úton nem nagyon hallgattunk rádiót, inkább beszélgettünk.

Tegnap az utolsó edzésen a formámnak megfelelően dobtam. Nagyon kemény melón vagyok túl a szintdobás óta, mostantól azonban csak frissítek.

A repülőtérről még felhívtam legközelebbi barátaimat. Hallottam, hogy a Reutersnek adott interjúm nagy indulatokat és heves vitákat váltott ki, a különböző internetes fórumokon. Köszönettel tartozom minden ismeretlennek, hogy kiállnak mellettem.

Holnap indulok az Olimpiára. Nagyon nehéz négy év van mögöttem és valljuk be őszintén, az olimpián való részvételt is az utolsó pillanatban sikerült kiharcolni, ennek ellenére tudom, hogy az, hogy ott lehetek az ötkarikás játékokon, a pályafutásom egyik legnagyobb sikere.

Egy nappal az elutazás előtt még a Haladás VSE vezetősége szervezett egy kis ünnepséget, ahol engem és Hatos Gábort, valamint edzőinket köszöntöttek.

Gabinak nagyon szurkolók, remek sportembernek tartom. Délután négytől pedig edzek egyet, ez lesz az utolsó hazai tréning. Több barátom jelezte, hogy kijön az utolsó edzésre.

Örülök neki. Azoknak a jelenléte, akiket szeretek, plusz motivációt ad még egy gyakorláson is. Sokan kérdezik tőlem, hogy hány métert tudok most dobni. Erről azonban nem akarok beszélni. Tény, hogy a kijutás és az, hogy többen, többek között Dr. Ipkovich György is kiállt mellettem, plusz energiákat mozgósított bennem. De csodák nincsenek, ezt mindenkinek tudnia kell.

Egy évvel ezelőtt még a műtőasztalon feküdtem, a stresszről és a bizonyítási kényszerről nem is beszélek. Nekem nagy valószínűséggel a selejtező lesz a fő verseny Pekingben. Ha már ott vagyok a tizenkettőben, akkor viszont mindent elfogok követni, hogy a nyolcba jussak. A pontszerző hely leírhatatlanul nagy siker lenne. Erős a mezőny.

Holnap reggel indulok. Többen felajánlották, hogy felvisznek a reptérre, most azonban nem éltem ezzel. Barátnőmmel megyünk, Ő visz fel Budapestre.

A repüléstől nem félek, sokszor már a felszállás előtt elszoktam aludni.

Ennek ellenére nagyon reménykedem, hogy sima lesz az út.

Olvastam valamelyik lapban, hogy reggel hatkor kelek, hogy megszokjam az olimpia ritmusát és könnyebb legyen az átállás. Ez a hír azonban nem igaz, tíz előtt már régen keltem. Egyrészt mert a már sokat emlegetett kétórás bontású doppingellenőröknek beadott lapon azt jelöltem meg, hogy addig a lakásomban találnak meg, másrészt mert biztos vagyok benne, hogy a rendelkezésemre álló idő elég lesz az átállásra.

Az olimpia faluba egyébként Czukor Zoltánnal leszek egy szobába. Képzeljék el, Ő 46 évesen vívta ki az indulás jogát és az 50 km-s gyaloglásban indul.

Egyébként egy dologra kíváncsi vagyok, hogy a doppingellenőrök már a repülőn, a reptéren ellenőriznek, vagy esetleg megvárják, míg beérek a faluba.