Fazekas másodszor 64,70 méterig jutott

Második amerikai versenyén, Mt. Sec-ben állt dobókörbe Fazekas Róbert, a Haladás VSE diszkoszvetője. Az atléta stabilan, jól versenyzett, 64,70 méterre hajította a szert. Az olimpiai „A” szint 65 méter.

– Hiba volt azt hinni, hogy a tavalyi év teljesen nyomtalanul elmúlt – kezdte értékélesét Fazekas Róbert. – Sok mindent újra kell építenem, a versenyzést is. Csalódott nem vagyok, mert négyszer dobtam 64 méter fölött, és ez stabil, jó formát mutat. Megnyugtat az is, hogy edzéseken ennél a mai eredménynél többször dobtam nagyobbat. Kedvemet semmi nem szegi, dolgozom tovább, 37 évesen is döntős akarok lenni az olimpián.

Fazekas egyébként 3. helyen végzett. A versenyt a brit Lawrence Okoye nyerte, a második a horvát Martin Maric lett.

– Egyetértek Robival, nem járunk rossz úton – reagált az elhangzottakra Annus Adrián. – Persze mindannyian csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült „A” szintet dobni, de tragédia nem történt. Április van, az olimpiát pedig augusztusban rendezik. Hiszem, hogy az a munka, amit most elvégzünk, arra fog beérni.

Robi jövő héten csütörtökön, szombaton és vasárnap is dobókörbe áll.

 

Jöhet az első edzés

 

Lajosék szerencsésen megérkeztek. Nem volt nagy gond, csak a repülő romlott el Londonban. 🙂
Sokkal kellemetlenebb volt, amikor megérkeztünk az otthonról lefoglalt szállásra. Borzalmas volt. Nem is maradtunk ott. Az út másik oldalán szerencsére volt egy minden igényt – nincsenek túl nagyok – kielégítő motel, ahol kivettünk három szobát. Kicsit borult így a költségvetés, de legalább nyugodtan lehet pihenni.
Tegnap voltunk a chula vista-i edzőközpontban is. A csörgőkígyó- és nyúl veszélyen kívül fantasztikus a hely. Este megpróbálok fotókat is feltölteni.
Tegnap Robi, Lajos és Ákos kocogott kicsit. Ma viszont már dobás is lesz.
Egy fotó az első vacsoráról:

Megérkeztünk

Ezeket a sorokat San Diego-ból, a repülőtérről írom. Lajosékra várunk, akiktől egy sms-t kaptunk, hogy a londoni átszállásnál akadt valami bibi, ezért lekésték a dallasi csatlakozást.

Nem mondhatni, hogy túl frissek lennénk. 29 órája indultunk Szombathelyről. Úgy látom Adriánon és Robin a Starbrucks kávé sem segÍtett. Nem lennék meglepve ha mai program „csak” egy alvás lenne.

Ez most nem sikerült Hudinak

Hudi Ákos ma reggel 8 óra 45 perckor lépett dobókörbe a montenegroi Bar városában, ahol a Téli Dobó Európa Kupa U23-as versenyében állt rajthoz. Ákos célja az volt, hogy 70 méter fölött dobjon. Élete első Haladásos versenye azonban nem a tervek szerint alakult.

Hudi három érvénytelen kísérlettel kezdett. Öröm az ürömben, hogy ami kiment a  ketrecből az 70 méter környékén pottyant le. A rossz dobásokat egy 65..5, egy 68.61 és egy 68.89-es kísérlet követte. Ez utóbbi a negyedik helyre volt elég.

– Ákosnak jól ment az edzéseken, ezért bíztam a 70 méter fölötti eredményben. Az első három érvénytelen dobás azonban teljesen elvette az önbizalmát. Mindketten többet vártunk ettől a versenytől. Nagyon az út elején járunk, dolgozunk tovább semmi nincs veszve. A cél továbbra is az, hogy Ákos egy nagy bravúrt végrehajtva kijusson a felnőtt Európa-bajnokságra – adott rövid helyzetelemzést a helyszínről Annus Adrián edző.

Kürthy Lajos holnap indul súlylökésben.