Robi: 64,23, Tamara: EB és olimpiai szint

Annus Adrián tanítványai közül Fazekas Róbert és Tamara Apostolico ma Splitben állt dobókörbe. Előbbi őrizve jó formáját, 64 méter, 23 centimétert dobott, míg Tamara Apostolico 4 méteres (!!) egyéni csúccsal (59,50) biztosította részvételét a finnországi kontinensbajnokságra és egyben elérte az olimpiai B szintet is (mivel ezt eddig más olasz diszkoszvető nem teljesítette, nagy valószínűséggel már ez az eredmény londoni részvételt ér).

– Miután hazajöttünk Amerikából, ismét nekiálltunk dolgozni, nagyon örülök, hogy Robi ennek ellenére nem esett vissza – kezdte értékelését Annus Adrián vezetőedző. – A szél sem volt kedvező, ennek ellenére a verseny jól szolgálta a felkészülést, ez az eredmény jónak mondható. Tamara teljesítménye önmagáért beszél, nagyon örülök ennek a sikernek és abban is bízom, hogy javítani tud később.

Hudi Ákos lendületben – Megint javított idei legjobbján

A Haladás VSE kalapácsvetője ma délután Szombathelyen, a Dobó SE versenyén indult. Ákos – szezon eleje ide, vagy oda – jó formában többször dobott 71 méter fölött, legjobb kísérlete pedig 71 méter 93 centinél ért földet. Ez idei legjobbja, hiszen közel egy méterrel nagyobbat dobott, mint csütörtökön Veszprémben.

– Ennek az eredménynek most nagyon tudok örülni, és még az sem szegi kedvem, hogy hét centi hiányzott egy 72 méteres eredményhez – mondta érthetően elégedetten Hudi Ákos. – Legutóbb két éve dobtam ennél nagyobbat, rám fért a sikerélmény. Megvan lendület, nagyon bízom benne, hogy sikerül a bravúr, és kijutok a felnőtt Európa-bajnokságra.

Videó a 71,93-as dobásról:

Hudi Ákos 71 fölött

Ma délután Veszprémben állt dobókörbe Ákos. Idei legjobbját, 71 méter, 5 centimétert dobott, ennek ellenére nem volt maradéktalanul boldog.

– Nem rossz ez, hogy lépésről-lépésre araszolgatok előre, de van hiányérzetem bőven. Úgy érzem, egyetlen dobásba sem sikerült „beletalálnom”, így jócskán maradt bennem. Az viszont mindenképpen biztató, hogy akármit csináltam, 70 méter fölött esett le a kalapács, pedig még olyan dobásom is volt, ami érintette a hálót – mondta Hudi Ákos a verseny után.

Nézze meg a Haladás VSE kalapácsvetőjének 71 méter fölötti dobását:


A sulylökő Kürthy Lajos ugyanitt – öt érvénytelen kísérlet után 19 méter, 27 centimétert lökött.

Lapszemle – Fazekas Róbert: Az olimpiai döntőben szerepelni hátborzongató érzés

Az amerikai turné után a Nemzeti Sport készített interjút Robival. Teljes terjedelmében közöljük.

– Versenysorozatra utazott Amerikába, de a negyedik állomáson már nem lépett pályára. Miért?

– Azzal a céllal mentem a tengerentúlra, hogy túldobjam a hatvanöt métert, biztosítsam a helyem az olimpiai csapatban. Nem titok, hogy arrafelé általában jó szelek fújnak, de ezúttal nem volt szerencsénk, a szokásosnál kedvezőtlenebbek voltak a körülmények. A harmadik viadalon első kísérletre értem el a 65.14 métert, és tovább már nem dobtam. Nem láttam értelmét a próbálkozásnak, mert az ottani versenyek rendkívül hosszúak, nyúlnak, mint a rétestészta. Általában negyvenen indultunk, három csoportba osztottak bennünket, amelyek egymás után léptek pályára. Mindenki három kísérletet tehetett, a végén pedig a legjobb nyolc újra dobhatott hármat. De csak azt követően, hogy a korábban végzők ismét bemelegítettek. Ezért nem indultam a negyedik versenyen, akkor már fontosabb volt az, hogy eddzek – válaszolt a Nemzeti Sport kérdésére Fazekas Róbert.

– Hogy érzi magát?

– Kicsit nyugodtabban. Most az A-szintet akartam megdobni, de a fő célom, hogy Londonban jól szerepeljek. Az elvégzett munka és az edzéseredményeim alapján számítottam erre a teljesítményre, ám az ember sohasem mehet biztosra. Hiába voltam valaha jó versenyző, ezt minden évben újra és újra fel kell építeni. Tavaly például edzéseken túldobtam a hatvanöt métert, a versenyzés mégsem ment. Egy horvátországi viadalon hatvanhárom méterig jutottam, de mérgemben a pályán maradtam, tovább dobáltam, és változatlan körülmények között hatvanhét métert értem el. Hogy miért nem jött ki ugyanez a versenyeken, nem tudom.

– Mostani három fellépését miként értékeli?

– Áprilisban az eredmény megfelelő, de a versenyzésemmel nem vagyok elégedett. Bár első alkalommal csak hat centiméterrel maradtam el a hatvanöt métertől, egyetlen eltalált dobásom volt. A többi kísérletem rosszul sikerült, az egyikkel a száraz ágakat szedtem le a pálya melletti fáról. Másodszorra kisebbet, 64.70 métert dobtam, de lényegesen jobb volt a sorozatom, négyszer is elértem a hatvannégy métert. Igaz, ezúttal az idő sem volt olyan hűvös, mint először.

– Augusztusban lesz harminchét éves. Mi motiválja még?

– Az olimpiai döntőben szerepelni hátborzongató érzés. Felfokozott hangulatban van az ember. Pekingben is úgy láttam, hogy nagyon közel van a hatvannyolc méteres szalag, úgy éreztem, hogy megdobom, megdobom… De nem voltam annyira jó. Szeretnék ismét finalista lenni.

– Hogyan látja magát kétezer-tízhez képest?

– Ha az olimpián akkorát dobnék, mint két éve Barcelonában, ahol 66.43 méterrel Európa-bajnoki bronzérmes lettem, elégedett lennék. Az elmúlt évtizedben kicserélődtek az ellenfelek, hárman vannak, akik biztosan tudnak 68-69 métert és ott van a nálam is idősebb, negyvenéves Virgilijus Alekna. Rendkívül sűrű a mezőny, sok a hatvanhat méter körüli dobó. Az olimpia azonban minden versenytől különbözik, ott még a legjobbak is megremegnek.

– Fazekas Róbert megremeg-e?

– Bízom benne, hogy nem, de ha rossz éve van az embernek, akkor hiába küzd. Van úgy, hogy azt sem tudni, miért nem megy a dobás. Így volt velem tavaly, előzőleg viszont Eb-bronzérmes lettem. Azelőtt a gerincemet műtötték, négy éve Pekingben nyolcadik voltam. Ez a kétéves ritmus tart egy ideje, idén tehát jónak kell lennem.

Fazekas Róbert már Londonban

Ma harmadik versenyén állt dobókörbe az Amerikai Egyesült Államokban edzőtáborozó Fazekas Róbert, aki az első két versenyén centikkel maradt el a kiküldetéshez szükséges szinttől.

A San Diego-i La Jolla-ban azonban nem bízott semmit a véletlenre, már elsőre 65 méter, 14 centimétert dobott.

– Amiért jöttem, teljesítettem, örülök neki, hogy megvan a szint, és elkezdhetek megint dolgozni, hogy teljesüljön a végső cél, hogy ott lehessek a londoni olimpián a fináléban. Ez egy kemény dió volt, de örülök, hogy túl vagyok rajta. Mindig az ilyen kötelező feladatok a legnehezebbek.

Fazekas a kvalifikációt érő dobás után többet már nem is állt dobókörbe, ahogy mondta, kimerítette a várakozás.

– Mivel nem tudtuk pontosan, mikor kezdődik a verseny, a rengeteg dobó miatt már délben itt voltunk a pályán. A 40 dobó miatt pedig fél ötkor került rám a sor. Nem tagadom, teljesen leszívott fejben a várakozás, ráadásul három dobás után újabb bemelegítés következhetett volna, mert a legjobb kilencnek egy új döntőt is rendeztek volna. Megmondom őszintén, ezt kivárni már nem volt lelki erőm. Köszönöm mindenkinek, akik segítették, hogy a csoporttal eljöjjünk San Diegoba, nagyon fontos két hét volt ez a londoni felkészülés során.

A szintet érő dobás:

És egy másik szögből:

Annus Adrián tanítványa több versenyen már nem indul, de az edzések folytatódnak Amerikában is, Hudi Ákos, Kürthy Lajos és Savanyú Péter szombaton is dobókörbe áll.

– Az egyik legfontosabb célja ennek az edzőtábornak az volt, hogy Robi a tavalyi, rosszul sikerült év után megdobja az olimpiai szintet, így a mai nap után azt gondolom, hogy maradéktalanul elégedettek lehetünk. Nagy dolognak tartom, hogy a körülmények ellenére első dobásra sikerült teljesíteni a 65 métert, de tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz, munkával teli három hónap vár még ránk – mondta Annus Adrián.

A nagy kirándulás

Már régen jelentkeztem bejegyzéssel. Egyrészt rengeteg az edzés, másrészt gyér internetkapcsolat nehezítette a bejegyzéseket. Jó a kedvünk, annak ellenére, hogy az USA-ban tanultuk meg, mi az, hogy egy csomó pénzt le inkasszálnak, majd egyszer csak elszámolnak az ember bankszámlájáról. Az otthoniak, akik voltak már itt, biztatnak, hogy ne keseredjünk, viszontlátjuk még a pénzünket.

És nem is kesergünk. Fárasztó edzések, és sorsdöntő versenyek előtt ma egyet kirándult a csapat. Megnéztük a Balboa Parkot (San Diego három nevezetessége közül az egyiket, a másik kettő zárva volt) és a Corondo félszigeten sétáltunk az óceán parton.

A fiúk az óceánt kémlelik:

Annus vezeti a csapatát:

A Balboa Park egyébként tényleg érdekes volt. Noha kedvünket alaposan elrontotta egy „látványbusz” vezetője, aki azt ígérte, visz egy „kört”, egyszer csak közölte, hogy letelt a munkaideje, szálljunk le. 🙂 Megoldottuk. Visszataláltunk az autónkhoz. Útközben megálltunk a világkiállításra épített magyar háznál, pálmafás ligeteknél…

A magyar háznál:

Aztán a „pálmafaliget”:

És végül képzeljen el mindenki egy országot, ahol nem rosszabbat kap az ember, ha nem tudják azt adni, amit vett, hanem jobbat. Történt ugyanis, hogy hiába foglaltunk mi le itt tartózkodásunk idejére középkategóriás autókat, érkezésünkkor az általunk felkeresett telephelyen nem volt ilyen autó, így a szabályok értelmében csak felsőbb kategóriás gépet kaphattunk. Így esett, hogy egy Jeep-pel és egy Dodge Nitro-val hasítunk…

Az emberek és a gép 🙂  :

Majdnem Clint Eastwood

Kezdjünk rögtön egy jó emlékkel. Nemrég elmentünk a Roberto De Philippi’s nevű Steak House-ba, ahol egy kicsit adtunk az érzésnek,  és persze kicsit kitörtünk a Taco Bello, Wendy’s, Deny’s háromszögből. Miután a személyzet megtudta, hogy a fiúk magyar dobóatléták, készítettek egy csoportképet, ami az éttermet korábban meglátogató Clint Eastwood fényképe mellé aligha kerül ki, de a hely Facebook oldalára felrakták.