Hudi is Annussal készül

Edzőt vált Hudi Ákos, a VEDAC kalapácsvetője. A 20 éves sportoló, aki a 2009-es junior Európa-bajnokságon és a 2010-es junior Világbajnokságon is ezüstérmet nyert, Annus Adrián kezei alatt folytatja pályafutását.

– A hír igaz: a váltás mellett döntöttem – mondta érdeklődésünkre Hudi Ákos. – Azt azonban rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy korábbi edzőmről, Zentai Tiborról csak az elismerés hangján szólhatok. Sokat köszönhetek neki és elévülhetetlen érdemei vannak abban, amit eddigi pályafutásom alatt elértem. Most azonban úgy éreztem, környezetváltozásra és új kihívásokra van szükségem. Annus Adriánt karácsony után kerestem meg és nagy örömömre igent mondott. A VEDAC-hoz december 31-ig kötött szerződés, de nem szeretnék klubot váltani. Én Veszprémben születtem, itt sportolok gyerekkorom óta, és ha ez a mostani döntésem miatt változni fog, akkor azt nagyon fogom sajnálni. Igazságtalannak érezném, ha most, amikor felnőtt szinten is eredményes lehetek, ne annak a klubnak szerezzek dicsőséget, amelyik pénzt, energiát, szakmai munkát nem sajnálva felnevelt. Rajtam nem fog múlni az egyezség, nem kérek az eddigi feltételeknél jobbat, Adrián pedig ingyen vállalta a felkészítésemet. Ha ennek ellenére a VEDAC nem velem képzeli el a jövőt, természetesen van egy B tervem is, hogy mi az, arról egyelőre nem szeretnék beszélni.

Hudi Ákos eddig csak versenyezni járt Szombathelyre
Hudi Ákos eddig csak versenyezni járt Szombathelyre

Hudi Ákos új mestere, miután befejezte a sportolói pályafutását Fazekas Róbert edzője lett, akivel 2010-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert Barcelonában. Ezután csatlakozott csoportjához a legjobb magyar súlylökő, Kürthy Lajos, de vele készül a 60 méteres, Universiade döntős Savanyú Péter és a mindössze 22 éves, de már 55 méteres egyéni csúccsal rendelkező olasz Tamara Apostolico is.

– Természetesen kihívás Ákossal dolgozni, de erről egészen addig nem szeretnék nyilatkozni, amíg nem dől el, hogy hol, melyik klubban folytatja pályafutását. A VEDAC ügyvezetőjének kérésére egyébként a napokban Veszprémbe utaztam, ahol átestünk egy bemutatkozó beszélgetésen – mondta szűkszavúan Annus Adrián.

Fotó: hajraveszprem.hu