Megint elkezdte Fazekas

Fazekas Róbert elnyűhetetlen. Sok-sok hányattatás után az atlétára ismét rámosolygott a szerencse. Bronzérmes lett a kontinenstornán. Meglepte a világot, végérvényesen jelezte, visszatért az elitbe.

– Barcelona már a múlt. Igaz a kellemes múlt. Új szezon kezdődött, nekem a huszonegyedik. Ezek nem kellemes napok, de elengedhetetlenek a sikerhez. Remélem, elkerülnek a sérülések és fel tudok készülni a koreai világbajnokságra. Jó lenne, ha összejönne egy nagy dobás, de egy évvel a verseny előtt korai és felesleges lenne arról beszélni, hogy hányadik hely megszerzése a cél – mondta Fazekas a Nyugat.hu-nak.

A diszkoszvető vasárnap kivételével naponta kétszer edz. Természetesen Annus Adrián vezetőedző irányításával.

– A tervek szerint halad minden. Elkezdtük a munkát három hete. Tervezünk edzőtábort is, de a részleteket még nem tisztáztuk. A tervek szerint Robi idén a fő verseny előtt több helyen is rajthoz áll – mondta Annus Adrián.