Örömszavak Barcelonából

Fazekas Róbert, Európa-bajnoki bronzérmes diszkoszvető: Nagyon nehéz most mit mondani. Már attól is boldog vagyok, hogy itt lehettem. Még fel kell fognom, hogy bronzérmet nyertem. Azt hiszem, túlteljesítettem azt, amit a közvélemény elvárt tőlem. Természetesen szó sincs arról, hogy ez a végállomás. Jövőre világbajnokság, majd olimpia. Nem tudok elég hálás lenni azoknak, akik az elmúlt nehéz időszakban kitartottak mellettem, és segítettek. Köszönöm!

Annus Adrián, Fazekas Róbert edzője: Fantasztikus! Aki benne van a sportban, tudja, hogy micsoda hihetetlen eredmény ez. Fazekas Róbert egy klasszis. Hatalmas versenyző, aki ezt ma este is bizonyította. A lengyel és a német verhetetlen volt. Ellenük nem sikerült ledolgozni azt a hátrányt, ami azt jelentette, hogy Robi gerincműtéte miatt három hónappal később kezdtük az edzéseket. Maximálisan elégedett vagyok, és rendkívül büszke Robira.

Czeglédy Csaba, alpolgármester, magánemberként Fazekas Róbert főtámogatója: Nagy élmény volt a helyszínen végigélni azt a csodát, amit Robi ma este csinált. Gratulálok a bronzéremhez és természetesen gratulálok a másik szombathelyi bronzérmesnek, Pars Krisztiánnak is. Vele kapcsolatban azonban szigorúan magánvéleményként azt mondom, hogy ha életmódot váltana, és Annus Adrián lenne az edzője, sokkal eredményesebben szerepelne a különböző világeseményeken. Az életmódváltás kapcsán nem csak a levegőbe beszélek, ugyanis sikerült már szombathelyi sportolónak ebben eredményesen segítenünk.

Fazekas Róbert helyszínen lévő szurkolói: Szép volt boy!

Forrás: nyugat.hu