Holnap már a Savaria Karneválon leszek

Nagyon sajnáltam ma, hogy nem mentem ki a Madárfészekbe. Czukor Zoli fantasztikus volt. Írtam már róla korábban, hogy vele, a 46 éves gyaloglóval lakok egy szobában. A tévében megnéztem ma a versenyét. Amikor negyvenhatodikként beért a stadionba és a hangosbemondó bemondta, hogy a 46 éves gyalogló 46. lesz az olimpián, százezer ember tapsolt felállva. Fantasztikus Zoli sportemberi nagysága, ennyi idősen ilyen melegben, ilyen páratartalom mellett 50 kilométert gyalogolni, hatalmas teljesítmény.

Most néztem, szintén a tv-ben a kajak-kenut. Ebben a pillanatban lett olimpiai bajnok Vajda Attila. Nagyot üvöltöttem. Gratulálok neki.

Mára már nincs különösebb programom, tévézek és elmegyek vásárolni. Aztán éjszaka indul a gépem, reggel hatra Budapesten vagyok. Holnap este pedig már a Savaria Karneválon vagyok. Tudom, hogy sokan olvassák a blogomat, akik nem vasiak, nekik is csak ajánlani tudom, hogy jöjjenek el erre a fantasztikus forgatagra.

Alig várom már, hogy otthon legyek és találkozzam azokkal, akiket szeretek, bár ennek az olimpiának minden perce öröm volt nekem.

“Holnap már a Savaria Karneválon leszek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Robi! Mi is üvöltöttünk a Vajda Attila láttán. Valahogy mégis te vagy számomra az olimpia hőse, mert így talpraállni csak a legnagyobbak tudnak. GRATULÁLOK! Jó utat hazafele!

  2. Robi!
    Az egész család nevében csak gratulálni tudok! Szép volt!!!! Jó utat haza és élménydús karneválozást kívánok! Mi sem hagyjuk ki::)

  3. Szia Robi! Szeretnék jómagam is gratulálni a teljesítményedhez! Jó lenne, ha Mütyi (…) is hasonlóan térne vissza! Mégegyszer GRAT!

  4. Szia Robi, remélem szerencsésen hazaértél, jó bulizást! Szívesen ott lennék én is, de Siklós nem a szomszédban van. Mégegyszer gratulálok! (azért a térdedre vigyázz!) Puszi: Kata

  5. Szerintem nem volt jó ötlet Robitól, hogy elindult ezen az olimpián. Nem értem hol maradtak a 70 méteres dobások. Most azt a szintet meg sem közelítette. Hiába ha nincs “segítség,, akkor ennyit tud. Ezért nem volt érdemes kimennie.

  6. Gyerekek, kia f.sz ez a Nagy Zoltán, hogy ilyen “okosakat” tud írni? Puszi mindenkinek Siklósról:Kata 🙂 Robinak pedig sérülésmentes felkészülést a továbbiakhoz!!!

  7. Szia Robi!
    Vége az olimpiának. Győztes vagy! Remélem azért még fogsz nekünk irni magadról, hogy hogyan töltöd napjaidat, hogy fogadtak otthon. Stb..
    Készülj a londoni olimpiára. Hajrá Robi!!!!

  8. Üdv mindenkinek.
    Szerinten N. Zoli a lényegre tapintott. Athénban 70m itt meg azt a szintet meg sem közelítí. Tehát Athénban csúnyán fogalmazva mégis csak szar volt a palacsintában. Ehhez az eredményhez persze gratulálok, nagy teljesítmény. És még valami, Kata azzal, hogy egy ilyen oldalon “fasz”-nak nevez bárkit is, önmagáról állított ki egy szegénységi bizonyítványt.

  9. Athén 2004-ben volt, most 2008-at írunk. Teljesen mindegy már, hogy ott és közvetlenül utána mi történt. Robi egy igazi sportember, nagyon szorítottam Neki, fantasztikus, amit elért ezen az olimpián. Törődjünk a sikerekkel és felejtsük el a korábbi kudarcokat. Mindenki követ el hibákat, nekünk nem tisztünk ítélkezni, viszont elnézőnek lenni és újra esélyt adni annál inkább. Minden elismerésem Robié!! Csak így tovább!!

  10. Kedves Robi!

    Nagy Z.-nak üzenném, hogy legyen Ő is a vilagon valamiben 8. Téged nem nagyon segítettek a felkészülésben. 4 éven keresztül átnéztek rajtad, rajtatok, Ti voltatok a bűnösök. Akiket segítettek, azok ezen az olympián hol voltak, kedves Nagy Z. és a többi gáncsoskodó? Akik feladták a versenyt, nem tették a dolgukat, ahogy kellett! A nagy sportdiplomatáink sajnálkoznak. Ilyen kicsi nemzet legyen boldog a három arannyal, az öt ezüsttel, a két bronzzal. és a többi pontot érő helyezéssel. Ez miért kevés? Mi csak alig 10 millióan vagyunk. Én büszke vagyok az érmesekre és a helyezettekre. Trevor

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.